Nyert Dárdai Pál Herthája, fordított a Bayern

Fabien Lustenberger (28) döntötte el a meccsetA berliniek ezúttal a nullapontos VfB Stuttgartot fogadták. Dárdai Pál előre megmondta, hogy nyernek, és úgy is lett. Haraguchi góljával a 14. percben meg is szerezte a vezetést a Hertha, amely ezt követően is lendületben maradt, de a 36. percben Sunjic fejesével egyenlített a VfB. A meccs aztán az első félidő hosszabbításában dőlt el, amikor Lustenberger lőtt a vendégek kapujába. 

Thomas Müller így örült a góljánakAz Augsburg alaposan megnehezítette a Bayern München dolgát. Esswein első félidőben szerzett góljával sokáig vezetett az Augsburg, de Lewandowski a 77. percben egyenlíteni tudott. A 90. percben aztán tizenegyeshez jutott a címvédő – tegyük hozzá az utóbbi hazai meccsein ez már a harmadik volt –, amit Thomas Müller ki is használt, így továbbra is hibátlan a Bayern. 

A Dortmund is menetel: a sárga-feketék ezúttal a Hannovert verték 4–2-re és jobb gólkülönbségükkel továbbra is vezetik a tabellát. A szombati játéknap legnagyobb zakóját a Frankfurt osztotta ki: 6–2-re verte az együttes az 1. FC Kölnt. 

A 4. forduló eredményei: 

Frankfurt–1. FC Köln 6–2
Bayern München–Augsburg 2–1
Hertha BSC–VfB Stuttgart 2–1
Hannover–Dortmund 2–4
Ingolstadt–Wolfsburg 0–0
Leverkusen–Darmstadt 0–0
Mönchengladbach–Hamburg 0–3
Hoffenheim–Bremen vasárnap
Schalke–Mainz vasárnap

http://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/20819/pics/lead_800x600.jpg
Bayern München,Bundesliga,Dárdai Pál,Dortmund,Hertha BSC
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?