Majdnem félpályás gól Rómában

A gólszépségverseny lényegében az első forduló, második játéknapján eldőlt. Messi 100. Bajnokok Ligája meccsén hiába vezetett Suarez fejesével a Barcelona, mert a 31. percben Florenzi megindult a jobb oldalon, átlépte a felezővonalat, kiszúrta, hogy Ter Stegen messzire elhagyta a kapuját és erős 45 méterről a kapuba emelt. Ritka nagy gól volt. 

„Többet érdemeltünk volna az egy pontnál a játék képe alapján – mondta a meccs után Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője. – Nehéz ilyen jól védekező ellenfélnek gólt lőni. A Roma góljáért csakis én vagyok a felelős, s ha rajtam múlik, több ehhez hasonlót nem kapunk. A mi kívánságunk, hogy a kapusaink ilyen stílusban játsszanak, kiszámított kockázatot vállalunk. Florenzinek azért a szerencse is segített, de fantasztikus gólt szerzett. Vagy hat nagy helyzetünk volt, és ez általában elég a győzelemhez, pláne, hogy Florenzi gólján kívül csak egy Nainggolan-lövés volt igazán veszélyes a kapunkra. De nem voltunk elég hatékonyak, hiába tettünk meg mindent a sikerért.”

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a barcelonai Rafinha súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a legoptimistább jóslatok szerint hat hetet kénytelen kihagyni. 

Lényegében könnyedén nyert a Bayern München az Olympiakosz ellen. Bár az első félidő nem hozott gólt, a másodikban hármat is szerzett a német csapat, így könnyedén nyert. 

A gólszépségversenybe Thomas Müller is beszállt, hiszen ő szerezte a vezető gólt, ami nem volt csúnya. 

A játéknap két meglepetést is hozott, hiszen arra azért talán nem sokan számítottak, hogy a Dinamo Zagreb legyőzi az Arsenalt, illetve hogy a Zenit nyer a Valencia stadionjában. 

E-csoport
BAYER LEVERKUSEN–BATE BORISZOV 4–1 (1–1)
Leverkusen, BayArena. V: Diks (holland)
Bayer: Leno – Hilbert, Papadopulosz, Tah, Wendell – Kampl, L. Bender (Kramer, 44.) – Bellarabi, Calhanoglu (Brandt, 77.), Mehmedi – J. Hernández (Kiessling, 72.). Vezetőedző:Roger Schmidt
BATE: Csernik – Poljakov, Dubra, Milunovics, Mladenovics – Baga (Karnickij, 60.), Alekszijevics – Sztaszevics, A. Hleb (A. Volodko, 30.), Gordejcsuk (M. Volodko, 78.) – Szignevics. Vezetőedző: Alekszandr Jermakovics
G: Mehmedi (4.), Calhanoglu (47., 76. – a másodikat 11-esből), J. Hernández (59.),  ill. Milunovics (13.)

AS ROMA–BARCELONA 1–1 (1–1)
Róma, Olimpiai Stadion. V: Kuipers (holland)
Roma: Szczesny (De Sanctis, 50.) – Florenzi (Toroszidisz, 85.), Rüdiger, Manolasz, Digne – Seydou Keita, De Rossi, Nainggolan – Falque (Iturbe, 82.), Dzeko, Szalah
Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Mathieu, Jordi Alba – Rakitic (Rafinha, 61.; Mascherano, 65.), Busquets, Iniesta – Messi, Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
G: Florenzi (31.), ill. Suárez (21.)

F-csoport
DINAMO ZAGREB–ARSENAL 2–1 (1–0)
Zágráb, Maksimir Stadion. V: Hategan (román)
Dinamo: Eduardo – Ivo Pinto, Sigali, Taravel, Pivaric – Machado, Ademi, Antolic (Rog, 82.) – Szudani, Pjaca (Benkovic, 88.), Fernandes (Coric, 74.). Vezetőedző: Zoran Mamic
Arsenal: Ospina – Debuchy, Koscielny, Gabriel, Gibbs (J. Campbell, 65.), – Arteta (Coquelin, 64.), Cazorla – Oxlade-Chamberlain (Walcott, 65.), Özil, A. Sánchez – Giroud. Menedzser: Arsene Wenger
G: Oxlade-Chamberlain (24. – öngól), Fernandes (58.), ill. Walcott (79.)
Kiállítva: Giroud (40.)

OLYMPIAKOSZ–BAYERN MÜNCHEN 0–3 (0–0)
Pireusz, Jorgosz Karaiszkakisz Stadion. V: Velasco Carballo (spanyol)
Olympiakosz: Roberto – Elabdellaoui, Da Costa, Sziovasz, Masuaku – Leandro Salino, Kasami, Cambiasso (Fortunisz, 66.) – Domínguez (Hernani, 61.) – Pardo (Seba, 81.), Ideye. Vezetőedző: Marco Silva
Bayern: Neuer – Lahm, J. Boateng, Alaba, Juan Bernat – Vidal (Götze, 79.), Xabi Alonso (Kimmich, 76.), Thiago Alcántara – Th. Müller, Lewandowski (Coman, 59.), Douglas Costa. Vezetőedző: Pep Guardiola 
G: Th. Müller (52., 92. – a másodikat 11-esből), Götze (89.)

G-csoport
DINAMO KIJEV–FC PORTO 2–2 (1–1)
Kijev, Olimpiai Stadion. V: Brych (német)
Dinamo: Ribka – Danilo Silva, Hacseridi, Dragovic, Antunes – Ribalka, Harmas – Huszev (Bujalszkij, 67.), Veloso (Kravec, 86.), D. González (Belhanda, 70.) – Júnior Morales. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Porto: Casillas – M. Pereira, Maicon, Martins Indi, Layún – André, D. Pereira, H. Herrera (Tello, 65.) – Brahimi (Corona, 78.), Aboubakar (Osvaldo, 92.). Vezetőedző: Julen Lopetegui
G: Huszev (20.), Bujalszkij (89.), ill. Aboubakar (23., 81.)

CHELSEA–MACCABI TEL-AVIV 4–0 (2–0)
London, Stamford Bridge. V: Zwayer (német)
Chelsea: Begovic – Azpilicueta, Zouma, G. Cahill, Baba – Fabregas, Loftus-Cheek (B. Traoré, 77.) – Willian (D. Costa, 23.), Oscar (Ramires, 65.), E. Hazard – Rémy. Menedzser:José Mourinho
Maccabi: Rajkovics – Spungin (Perec, 71.), T. Ben Haim (Miha, 64.), Tibi, Ben Harus – Alberman – T. Ben Haim II, N. Mitrovics, Igiebor, Rikan (Radonjic, 64.) – Zahavi. Vezetőedző: Szlavisa Jokanovics
G: Willian (15.), Oscar (45+4. – 11-esből), D. Costa (58.), Fabregas (78.)

H-csoport
VALENCIA–ZENIT 2–3 (0–2)
Valencia, Mestalla. V: Thomson (skót)
Valencia: Doménech – Joao, Mustafi, Abdennour, Gayá – Parejo, Fuego (Alcácer, a szünetben), E. Pérez – Feguli (Rodrigo, 71.), Negredo, Piatti (A. Gomes, a szünetben). Vezetőedző: Nuno Espírito Santo
Zenit: Lodigin – Szmolnyikov (Satov, 69.), Garay, Lombaerts, Criscito, Anjukov (Neto, 77.) – J. García, Danny, Witsel – Dzjuba (Fajzulin, 59.), Hulk. Vezetőedző: André Villas-Boas
G: Joao (55.), A. Gomes (73.), ill. Hulk (9., 45.), Witsel (76.)

GENT–OLYMPIQUE LYON 1–1 (0–0)
Gent, Ghelamco Aréna. V: Collum (skót)
Gent: Sels – Nielsen, Mitrovics, Asare – Foket, Kums, Renato Neto, Dejaegere – Depoitre, Milicevic (Matton, 82.), Simon (Raman, 69.; Rafinha, 90.). Vezetőedző: Hein Vanhaezebrouck
Lyon: Anthony Lopes – Rafael (Jallet, a szünetben), Yanga-Mbiwa, Umtiti, Morel – Ferri (Malbranque, 81.), Gonalons, Tolisso – Valbuena – Lacazette, Beauvue (Kalulu, 69.). Vezetőedző: Hubert Fournier
G: Milicevic (68.), ill. Jallet (58.)
Kiállítva: Dejaegere (41.), Foket (87.)

Címkék: Bajnokok Ligája
http://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/20934/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?