Manchesteri megmentők

A Manchester United mérkőzése úgy indult, ahogy mostanában a BL-ben az angol csapatoké szokott, vagyis a 4. percben megszerezte a vezetést a Wolfsburg. Óriási védelmi hibát használt ki Caliguri, s ezzel előnyhöz jutott a csapata. 

Az első félidőben aztán sikerült kiegyenlítenie a hazai csapatnak. Caliguri ért kézzel a labdához a 16-oson belül, s Kassai Viktor játékvezető tizenegyest ítélt, amit Mata értékesített. A fordulás után aztán Mata káprázatos passza után Smalling már a vezetést is megszerezte a Unitednek. 

A City is nagy csatában nyert a Mönchengladbach otthonában. A forgatókönyv hasonló volt, hiszen Stindl góljával a `Gladbach szerzett vezetést. Aztán Christensen öngóljával egyenlítettek a kékek, a 90. percben pedig Agüero használta ki a csapatának megítélt tizenegyest, így drámai csatában nyert a City. 

A csoportot mégsem vezetheti, mert a Juventus a második meccsét is megnyerte a sorozatban, ezúttal a Sevilla volt az áldozat. Morata az első félidő, Zaza pedig a második végén szerzett gólt, így a Juve hibátlanul vezeti a csoportot. 

A Real Madrid könnyedén nyert a svéd Malmö stadionjában. A csapat mindkét gólját Ronaldo szerezte, aki ezzel a spanyol adatok szerint már 501 gólját szerezte karrierje során, ezzel a Realban szerzett találatainak számát tekintve megelőzte a klub örökranglistáján Raúlt. 

ajnok
Címkék: Bajnokok Ligája
http://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/21333/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?