Kezdődik a harc a világbajnokság helyeiért

A 2018-as oroszországi világbajnokság európai kvalifikációs csoportjai már vasárnap elkezdődnek. A csoportok első fordulójának mérkőzéseit szeptember 4-e és 6-a között rendezik. A mieink Feröer-szigetek ellen lépnek pályára 6-án, kedden.

9 csoportja van a vb európai selejtezőjének és mindegyikből az első helyezett csapat jut ki automatikusan a világbajnokságra, a nyolc legjobb második helyezettnek pedig majd pótselejtezőt kell játszania a kijutásért.

Két nehezebb csoport van a 9 közül, az egyik az A jelzésű, ahol szerepel Hollandia, Franciaország és Svédország is. Ugyan Hollandia nem jutott ki az Európa-bajnokságra, de minden bizonnyal mindent meg fog tenni a Danny Blind irányította holland csapat, hogy részt vehessen a vb-n. A franciáknak az Eb kijutás miatt nem kellett selejtezőt játszaniuk, mivel rendezők voltak, szóval kérdéses, hogy hosszabb távon hogy tud teljesíteni Didier Deschamps csapata. A másik a G csoport, ami érdekes lesz. Ott Spanyolország és Olaszország is keményen fog küzdeni a csoportelsőségért és akkor még ott van az Eb-t is megjárt albán nemzeti tizenegy is, aki okozhat néhány kellemetlen pillanatot a két gigásznak.

Németországnak a C csoport esélyeseként maximum Csehország és Észak-Írország szúrhat oda, de minden bizonnnyal nem lesz gondja az elsőséggel Löw csapatának.

Az egyik meglepetés csoportnak az F jelzésű tűnhet. Ott ugyanis Anglia szerepel, mint első kalapos csapat, de látva az Eb szereplését a brit együttesnek, közel sem tűnik biztosnak az az első hely. Kihívói akadnak bőven: Szlovákia, Szlovénia és Skócia is ott fog küzdeni a kijutásért és ha esetleg az angolok többször is botlanak, akár meglepetésre egy kisebb csapat is kivívhatja az automatikus kijutást.

Magyarországnak nem lesz könnyű elkapni az első két helyek egyikét, ugyanis meg kell küzdenie az Eb győztes portugál csapattal és ugyan az Eb csoportjában jól tartották a lépést Ronaldóékkal Storck fiai, de semmiképpen se lesz könnyű megverni ezt a portugál együttest. A mi csoportunkban szerepel még Svájc is és bár van egy-két sztár játékos a svájci válogatottban, de egy abszolút verhető csapatnak tűnik.

A selejtező csoportjai:

A-csoport: Hollandia; Franciaország; Svédország; Bulgária; Fehéroroszország; Luxemburg

B-csoport: Portugália; Svájc; Magyarország; Feröer; Lettország; Andorra

C-csoport: Németország; Csehország; Észak-Írország; Norvégia; Azerbajdzsán; San Marino

D-csoport: Wales; Ausztria; Szerbia; Írország; Moldova; Grúzia

E-csoport: Románia; Dánia; Lengyelország; Montenegró; Örményország; Kazahsztán

F-csoport: Anglia; Szlovákia; Skócia; Szlovénia; Litvánia; Málta

G-csoport: Spanyolország; Olaszország; Albánia; Izrael; Macedónia; Liechtenstein

H-csoport: Belgium; Bosznia-Hercegovina; Görögország; Észtország; Ciprus, Gibraltár

I-csoport: Horvátország; Izland; Ukrajna; Törökország; Finnország, Koszovó

http://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/29854/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?