BL: Elképesztő Barcelona – videók

BL: Elképesztő Barcelona – videók

2017.03.09. | K77

A Barcelona olyat tett, mint még senki. Ledolgozta a 0–4-es hátrányát, pedig a 87. percben még három gól kellett a továbbjutáshoz. Összejött és 6–1-re nyert a katalán csapat, így történelmet írt. A PSG érthetetlenül összeomlott a Camp Nouban.

Tovább
Bundesliga: élmezőnyben a magyarok

Bundesliga: élmezőnyben a magyarok

Tovább
Pályán a legnagyobbak

Pályán a legnagyobbak

Tovább

A sikerhez kevés a tudás, harcolni is kell

2016.05.04.
Van abban valami elképesztően nagy fricska, hogy az Atlético Madrid a Barcelona után a Bayern Münchent is kiejtette a Bajnokok Ligájából. Ha csak a futballtudást nézzük, akkor a Barca és a Bayern is előrébb jár, mint az Atlético. Ha azt elemezzük, hogy hol szerepelnek jobb futballisták, akkor nem lehet kérdés, hogy melyik a jobb csapat. Ugyanakkor a futball nem csak erről szól.

Óriási gödörben a Barcelona

2016.04.18.
A katalán sztárcsapat sorozatban három bajnoki mérkőzést veszített el. Ilyen rossz szériában utoljára tizenhárom éve volt az együttes. Akkor hatodik lett a bajnokságban. Ez a veszély most nem fenyegeti, de az első helye már veszélybe került, hiszen az Atlético utolérte és a Real is ott van már a nyakán.

Liverpooli titok

2016.04.15.
Kétségtelen, hogy a Liverpool valami olyat tud, amit nagyon kevés másik csapat a világon. Elképesztő az a mentális erő, amit a vörösök játékosai tudnak és nemcsak most, hanem bármikor. Nem is az a lényeg, hogy ki lép pályára a csapatban. Amikor felveszi valaki a Liverpool mezét, akkor egyenesen csodákra képes. Mint csütörtök este, vagy 2005-ben, vagy még korábban.

Az Európa-bajnokságok legjobb csapatát keresi az UEFA

2016.03.28.
Nálam: Buffon – Lahm, Beckenbauer, S. Ramos, Maldini – Figo, Platini, Gullit – C. Ronaldo, G. Müller, van Basten a nyerő tizenegy az UEFA legújabb szavazásán. Két játékost leszámítva ők a múlt. Lesz, aki az idei Eb-ről is bekerül majd a következő ilyen szavazásba? Dzsudzsák, esetleg Nikolics Nemanja?

BL: nagy csata Madridban

2016.03.15.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében ma a nagyszerű formában levő Atletico Madrid fogadja a mostanában szintén remeklő PSV csapatát. Az első mérkőzésen 0-0 lett a végeredmény, szóval itt még nyílt a párharc. A másik párosításnál a Manchester City fogadja a Dinamo Kijevet, ám itt a City 3-1-es előző győzelme miatt már eldönöttnek lehet vélni a továbbjutás kérdését.

EL: a Liverpool nyerte az angolok csatáját (videó)

2016.03.11.
A Liverpool legyőzte a Manchester Unitedet az Európa-liga nyolcaddöntőjében csütörtökön. A 2–0-s előny nem sovány, de a MU akár nagyobb pofonba is beleszaladhatott volna, ha De Gea nem véd olyan jól.

BL: csúcsrangadó Londonban

2016.03.09.
A Chelsea egy gólos hátrányban várja a PSG elleni visszavágót. Az angoloknál lehetőséget kaphat a sérüléséből felépülő Diego Costa is. A franciáknál Verratti játéka kérdéses. A Zenitnek is van mit ledolgoznia a Benfica ellen, ám az orosz csapatnak is van bőven hiányzója. Ez persze a Benficára is igaz, a portugáloknál fiatalok is a kispadra kerülhetnek.

Zidane szerint még oda kell figyelni a Romára

2016.03.08.
Zinadine Zidane szerint nem igaz az, hogy nincs esélye a Romának, és maximális odafigyelést vár el a 2-0-ás előny ellenére.

RM 7, CR 4

2016.03.06.
A Real Madrid alaposan összeverte a Celta Vigót. A madridi csapat 7–1-re verte a Celtát, s a hazai együttesben Cristiano Ronaldo négy gólt is szerzett. Pályafutása során ötödik alkalommal jött össze neki egy meccsen a négyes. Ebben a tekintetben, jobb mint...

Csak a szuperrangadón nem volt gól

2016.03.05.
A Dortmund és a Bayern München bizonyította, hogy egy 0–0-s meccs is lehet parádés. A német élvonalban csak ezen a mérkőzésen nem esett gól. Kleinheisler László nem játszott, Szalai Ádám csereként állt be, ellenben Huszti Szabolcs végig a pályán volt csapatában. Szalai együttese a Hannover egyre nagyobb bajban van.

Ezeket a cikkeket olvastad már?