Blogolj!

Viszlát Neymar, viszlát Párizs

Dorogi László

Eddig sem volt könnyű helyzetben a PSG a BL-ben, de brazil sztárja nélkül szinte esélye sem lesz a Real Madrid elleni nyolcaddöntő visszavágóján.

Fotó: AFP

Éppen úgy foghatták a fejüket a Paris Saint-Germain szurkolói, ahogy Neymar tette azt a vasárnapi, Marseille elleni rangadón, miközben az egészségügyi stáb lecipelte a gyepszőnyegről. A brazil klasszist hordágyon kellett levinni, miután elég csúnyán maga alá fordult a bokája, ez pedig könnyen azt is jelentheti, hogy ki kell majd hagynia a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóját a párizsiak játékmesterének.

Na már most ez azért borzasztóan nagy probléma párizsi szemszögből, mert a madridi, 3-1-es hazai győzelmet hozó összecsapáson Neymaron kívül gyakorlatilag senki nem mutatott fel európai léptékkel mérve elfogadható teljesítményt a PSG-ből, a rettegett csatártrió másik két tagja, Mbappé és Cavani egyenesen besült. Csak Neymar ritmusváltásaiban, cseleiben rejtőzött ott a veszély, a franciák legnagyobb kritikája, hogy ez csak egy 3-1-es buktára volt elegendő.

Akkor mi lesz velük a visszavágón nélküle? Mert ami még inkább fájó párizsi részről, hogy a madridi mérkőzés végén végig az volt az ember benyomása, hogy elengedték a partit, lesz még egy meccs, majd a visszavágón odavernek. Csak hát Neymar nélkül ez nagyon nehéz lesz, vagy talán lehetetlen. Akkor pedig borul a bili, Unai Emery szedheti a sátorfáját, a PSG-nél pedig várhatnak újabb egy évet, hogy bebizonyítsák, az európai színtéren is komolyan lehet venni őket.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/49131/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,külföldi foci,Neymar,PSG
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?