Különös kegyetlenséggel elkövetett Chelsea-verés

Dorogi László

Fotó: AFP

Nem lesz ott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között a Chelsea, amelyik ugyan hazai pályán remek taktikával játszott 1-1-es döntetlent a Barcelonával, a Camp Nouban esélye sem volt a továbbjutás kivívására. Antonio Conte csapata 3-0-ra kapott ki Lionel Messiéktől, pedig nem mondhatjuk azt, hogy rosszul futballozott volna. A Barcelona semmi mást nem csinált, csak kivárt, majd amikor a Chelsea elkövette a menetrend szerint érkező bakijaiat, akkor keményen büntetett.

Pedig már a Stamford Bridge-en is komoly előnyt harcolhatott volna ki magának a Chelsea, a talán élete legjobb formájában futballozó Willian kétszer is a kapufát bombázta ketté Londonban, mégis, Andreas Christensen kapitális hibáját gólra váltva kényelmes helyzetből várhatta a második mérkőzést Ernesto Valverde csapata.

A Nou Campban már a harmadik percben megszerezte a vezetést a Barcelona az immáron háromszoros apuka Lionel Messi góljával. Itt a világ legjobb öt kapusa közé sorolt Thibaut Courtois hibázott hatalmasat és öltötte fel magára a háziasszonyok kedvenc ruhadarabját, a kötényt. Messi első gólja kísértetiesen hasonlított egyébként a 2006-os, Barcelona-Arsenal BL-döntő második találatára, amikor Belletti gyakorlatilag ugyanígy csapta be Almuniát a rövid saroknál és döntötte el a finálét a katalánok javára.

De térjünk vissza a jelenbe. Antonio Conte még azzal is jót húzott, hogy Olivier Giroud-t rakta be center pozícióba, világosan kirajzolódott, hogy van létjogosultsága egy ilyen típusú játékosnak a Chelsea rendszerében, más kérdés, hogy erre tökéletesen alkalmas lenne Michy Batshuayi is, akit azonban Dortmundba engedtek el fél évre. A francia támadót keresték is a társak becsülettel, de nem igazán tudott hasznosan bekapcsolódni a játékba. Eden Hazard-ral viszont eggyel kevesebben vannak a londoni kékek már hetek óta - simán megtörténhet, hogy szóban korábban már megegyezett a Real Madriddal, nyáron pedig csatlakozhat is a spanyolokhoz, erről szól legalábbis a fáma.

Az angoloknak még akkor is megvolt a sanszuk, hogy izgalmassá tegyék a párharcot, amikor már 2-0-s hátrányban futballoztak, de sokkal kevésbé hatékonyan - tulajdonképpen teljesen - használták ki lehetőségeiket, mint a hazai csapat. Antonio Conte ezzel valószínűleg utolsó BL-meccsén vezette harcba a londoniakat, nyáron minden bizonnyal visszatér az olasz szövetségi kapitányi pozícióba. Az első számú európai sorozatban viszont továbbra sem teljesít jól: első komoly BL-párharcában a Bayern ntézte el Juventusát 4-0-s összesítéssel, most a Barcelona mutatta meg, hol is van a helye a Chelseanek ebben a szezonban.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/49923/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,Barcelona,Chelsea,külföldi foci
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?