Nagybetűs HŐS a Liverpool sztárja

Dorogi László

Mohamed Salah pazar szezont fut a Vörösökkel és ha a sors is úgy akarja, Bajnokok Ligája győztesként utazhat Egyiptommal az oroszországi világbajnokságra. A támadó azonban nem csak a pályán ünnepelt sztár, hanem a civil életben is hatalmas formátumú ember, aki soha nem felejti el, honnan indult.

Fotó: PA

Aligha van jelenleg felkapottabb labdarúgó a világon Mohamed Salahnál. A Liverpool egyiptomi támadója hazájában valóságos nemzeti hős, a márciusi elnökválasztáson például egymillióan "szavaztak" rá, pedig el sem indult - a két hivatalos jelölt mellett ennyien írták rá kedvencük nevét a szavazólapra, majd tettek mellé x-et. Salah a Kairótól 130 kilométerre fekvő Nagrigban született, a szegény faluban ma az ő nevéről elnevezett közösségi ház tornatermében és a minden időjárási körülménynek ellenálló futballpályán rúgják a poros utcák mellett a bőrt a fiatal nagrigi srácok - amit "természetesen" ő építtetett fel a semmiből.

Mohamed Salaht meglehetősen későn, 14 évesen fedezték fel az FC El Mokawloon megfigyelői, majd meghívták egy edzésre Kairóba. Gyerekkori barátai mindig is tudták, hogy Mohamed sokra fogja vinni, hiszen azon túl, hogy a grundokon is remekül látta át a játékot, nem sok hasonló képességű ballábas játékos rohangált a portengerben. Olykor édesapja fuvarozta edzésre az öt órányi autóútra fekvő fővárosba, de olyan is volt, amikor busszal kellett elutaznia - ez sok nehézséget okozott neki, mert ötször(!) kellett átszállnia, hogy eljusson odáig. Később aztán a klub szállást biztosított számára, a fiatal reménység pedig becsületesen dolgozott, aminek eredményeképpen az egyiptomi élklubok (többek között az al-Ahli) is felfigyeltek rá, de az El Mokawloon nem volt hajlandó megválni tőle, hiszen a klub elnöke már akkor is pazar európai karrier lehetőségét látta Salahban.

A Basel többször is megfigyelőket küldött Egyiptomba, ám pélyafutása szempontjából a sorsdöntő pillanat egy tragédiát követően érkezett el. 2012. február 1-én az al-Maszri-al Ahli találkozó után véres összetűzésbe keveredett a két klub szurkolótábora, az összecsapásban pedig több mint 70 ember veszítette életét. Az áldozatok hozzátartozóinak megsegítése céljából Svájcban rendeztek jótékonysági mérkőzést, amelyen az FC Basel és az egyiptomi U23-as válogatott mérkőzött meg egymással. Bár Salah csak a második félidőben kapott szerepet ezen a találkozón, kétszer is bevette a svájci rekordbajnok kapuját, innentől kezdve pedig egyenes út vezetett számára az európai karrierhez.

Az akkor 20 éves labdarúgó gyorsan berobbant a svájci élvonalba, előbb az Európa-ligában, egy évvel később pedig már a Bajnokok Ligájában ontotta a gólokat, a Chelsea ellen például oda-vissza betalált, amivel több Premier League klub érdeklődését - elsősorban a londoni kékekét és a Liverpoolét - keltette fel. 2014. januárjában igazolta le a Chelsea, de az éles váltást a svájci és az angol élvonal között nem tudta "túlélni" - José Mourinho egyébként sem áll éppen jó pedagógus hírében és a játékoshierarchián belül is sokkal előrébb sorolta Williant, Hazardot, Oscart, vagy Ramirest. Nézzük meg hol tart most utóbbi kettő - khm, Kínában - és hol az egyiptomi.

Fotó: AP

A mentőövet aztán a Fiorentina dobta a feltörekvő tehetségnek egy kölcsönszerződés formájában, Firenzében pedig valósággal megújult és olyan jól ment a futball neki, hogy a következő nyáron az AS Roma meg is vásárolta a Chelseatől. Két szezont töltött el az olasz fővárosban, ahol 29 gólt szerzett és tizenhét gólpasszt osztott ki a társaknak. Jürgen Klopp már régóta szimpatizált ekkor az egyiptomi játékstílusával, a Liverpool pedig továbbra sem adta fel, hogy megszerezze játékjogát, de arra valószínűleg ők sem számítottak, hogy ilyen impresszív produkcióval tér vissza a Premier Leaguebe. Mohamed Salah a Vörösök színeiben 45 mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban, ezeken 40 gólt szerzett és 13 gólpasszt osztott ki, ráadásul a PL történetében először őt érte az a megtiszteltetés, hogy egy szezonon belül háromszor is megválasztották a hónap legjobb játékosának.

Miközben a Liverpoolt Bajnokok Ligája elődöntőig repítette, nem felejti el honnan jött: alapítványa segítségével egészségügyi központot építettet Nagrigban és évi 200 millió fontos fizetése jelentős részét fordítja szülőfaluja megsegítésére. Ő vásárolta meg az első mentőautót a környékbeliek számára, amelyet olyan orvosi segédeszközökkel szerelték fel, amelyek emberek tucatjainak segíti életét nap mint nap. Támogatja a fiatal egyiptomi párokat és folyamatosan azon dolgozik, hogy megkönnyítse a nagrigiak életét.

Egyiptom nemzeti tizenegye 28 év után lesz ott ismét a labdarúgó-világbajnokságon, ahol a házigazda mellett Szaúd-Arábiával és Uruguay-jal mérkőznek meg. Ha a sors is úgy akarja, Egyiptom nemzeti hőse már BL-győztesként küzdhet meg hazája dicsőségéért - de ez már egy másik történet.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/51438/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,Liverpool,Mohamed Salah,Premier League
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?