Ez történt a Premier League 2017/2018-as szezonjában

Dorogi László

A Chelsea nem bírta el a többfrontos csata terhét, a Manchester City rekordokat halmozva, hengerelve fosztott trónt, 51 év után tér vissza az európai kupaporondra a Burnley, elbúcsúzott Arséne Wenger.

Fotó: premierleague.com

Óhatatlanul közeleg a nyár legjobban várt eseménye, az oroszországi labdarúgó világbajnokság, aminek első jeleként már május közepén sorra érnek véget az európai topligák. Ötrészes sorozatunkban a Premier League, a Bundesliga, a La Liga, a Serie A és a Bajnokok Ligája történéseire tekintünk vissza, megvizsgáljuk többek között, mely csapatok okoztak csalódást és kik azok, akik kellemesen lepték meg szurkolóikat. Természetesen szót ejtünk születő és megdöntött rekordokról, nagy búcsúzókról és persze a legnagyobb lúzerek sem ússzák meg kritikánkat. Sorozatunk első részében a mögöttünk hagyott hétvégén véget érő Premier League 2017/2018-as szezonját vesézzük ki.

A szezon királyai

Manchester City

Egészen elképesztő bajnoki szezont tett le az asztalra a Pep Guardiola irányította Manchester City, amely úgy fest, második évére teljesen hozzásimult a katalán agytröszt elképzeléseihez. Hogy milyen történelmi szezont futott a világoskék alakulat, jól mutatja, hogy 12 rekordot is sikerült átadniuk a múltnak. Lássuk ezeket sorban a teljesség igénye nélkül:

  • Megszerzett 100 pontjukkal megdöntötték a Chelsea 2004/2005-ös idényben felállított 95 pontos csúcsát. Guardiola csapata azonban nem csak a három pontos rendszerben lenne csúcstartó, hiszen ha átszámoljuk a korábbi kétpontos rendszer bajnokságainak csúcspontszámait, a legtöbbet gyűjtő, 1978/1979-es Liverpool FC is "csupán" 98 egységet szerzett volna.
  • Nemcsak pontszámban, a győzelmek számában is rekordot döntött a City, szintén a Chelsea 30 győzelmes PL-szezoncsúcsát adta át a múltnak 32 sikerével a Guardiola-legénység, de a Southampton elleni, utolsó fordulóban aratott győzelmükkel a Tottenham 1960/1961-ben felállított 31 győzelmes abszolút rekordját is megdöntötték.

  • A Chelsea egyébként is bőven a várakozásokon alul teljesített (erről később külön is ejtünk szót), de itt egy újabb rossz hír a kékek szimpatizánsai számára: a Manchester City 106 góljával a ugyancsak a Chelsea korábbi csúcsát (103) adta át a múltnak. Nem meglepő módon a legjobb gólarány is ezentúl a világoskékek nevéhez fűződik + 79-es gólarányukkal nyolccal javították meg a korábbi csúcsot.

  • És akkor jöjjenek ömlesztve a csúcsok: a Manchester City mindössze 153 percig futballozott hátrányban a 2017/2018-as szezonban, kettő kivételével minden idegenbeli mérkőzését megnyerte, egyúttal a liga történetének legtöbb idegenben szerzett pontját (50) tudhatják magukénak. Pep Guardiola csapatának zsinórban 18 bajnokit sikerült megnyernie, és a PL történetének legnagyobb különbségével előzte meg az ezüstérmest - külön öröm lehet a Citynél, hogy ez a városi rivális United lett, akiknek eddigi (18 pontos) csúcsát meg is döntötték.

Mohamed Salah

Az egyiptomi válogatott támadó akár az év meglepetései kategóriába is kaphatott volna besorolást, mert bár a Liverpool bízott abban, hogy nem zsákba macskát vásárol az AS Romától, arra talán még a Vörösök sem számítottak, hogy egy történelmi idény szalad ki Salah lábaiból. A gólérzékeny támadó 32 találattal és 10 gólpasszal zárt a Premier League-ben, előbbivel megdöntötte Alan Shearer, Cristiano Ronaldo és Luis Suárez egy szezonon belül szerzett 31 gólos rekordját, sőt egy további csúcsot beállított. A Premier League-érában eddig csupán Andrew Cole-nak (1993/1994), Alan Shearernek (1994/1995), Ian Wrightnak (1996/1997) és Robin van Persie-nek (2011/2012) sikerült egy szezonon belül tizenhét különböző ellenfél kapujába is betalálnia. Ezek után nem meglepő, hogy a játékostársak és a szakmai zsűri is őt választotta meg az év legjobb labdarúgójának a Premier League-ben, s aligha vitatkozhat ezzel a döntéssel bárki is. Salah-ban minden bizonnyal óriási bizonyítási vágy dolgozott, hiszen korábban már volt egy balul sikerült próbálkozása a Chelsea színeiben az angol élvonallal, London kék felén pedig biztos többször fogták a fejüket idei teljesítménye láttán. Salah szezonját egy BL-győzelem koronázhatja meg igazán a Real Madrid ellen, s ha ez összejön a Vörösöknek, jogos igényeket nyújthat be a győzelemre a következő Aranylabda-szavazáson is.

Fotó: premierleague.com

Újoncok (Newcastle United, Brighton and Hove Albion, Huddersfield Town)

Nem gyakran fordul elő, hogy a második vonalból feljutó együttesek mindegyike meg tud ragadni az első osztályban az ott töltött szezon végén, de a Premier League-ben ez idén mindhárom gárdának sikerült. A Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligáját nyerő Rafa Benítez egyensen a tizedik pozícióig repítette a tavalyi másodosztályú bajnok Newcastle United-et, de Brightonban és az abszolút újonc Huddersfield Townnál is van ok az örömre. David Wagner csapata négy ponttal előzte meg a már kieső Swansea-t és a Chelsea otthonában elért 1-1-es döntetlennel biztosították jövő évi PL-tagságukat, míg a Brighton - különösen hazai pályán - jó néhány kellemetlen pillanatot okozott a legnagyobb csapatoknak is.

A szezon udvari bolondjai

Chelsea

Éppen csak elhódították a bajnoki címet, már a nyári átigazolási időszakban elkezdték kongatni a vészharangokat a címvédő Chelsea-nél. A krízis talán az Arsenal ellen elveszített FA-kupa fináléval kezdődött, majd Antonio Conte viszonya vált egyre feszültebbé a vezetőséggel, hiszen nem kapott kellő szabadságot a játékospiacon - értsd, nem tudta megszerezni azokat a játékosokat, akiket szeretett volna - ráadásul a Diego Costa keltette feszültség sem tett jót a gárda moráljának, s végül beigazolódott, amit több szakértő is várt: a londoni kékek nem bírták el a többfrontos harc által rájuk nehezedő terhet. A Diego Costa pótlására érkező Álvaro Morata mindössze 11 gólt szerzett, s nem találta meg az összhangot a csapattársakkal, a karmesteri szerepkört betöltő, sok kérő által megkörnyékezett Eden Hazard pedig csak árnyéka tudott lenni önmagának. Viszonylag korán eldőlt - ha matematikailag nem is - hogy a Chelsea jövőre nem lesz ott a Bajnokok Ligájában, az Európa-liga pedig kevésbé vonzó a topjátékosok számára. Antonio Conte minden bizonnyal távozik a londoniak kispadjáról, ám ezért is borsos árat kell fizetniük, hiszen angol sajtóhírek szerint 10 millió fontos végkielégítést kell fizetniük az olasznak. Szinte biztosra vehető, hogy a Barcelona korábbi trénere, Luis Enrique követi őt Chelsea élén, amivel kétségtelenül a világ egyik legnehezebb terhét veszi a vállára.

Fotó: premierleague.com

West Bromwich Albion, Stoke City

Gera Zoltán korábbi klubja teljesen összeomlott az idén végére, többször próbálkoztak edzőváltással, de végül ez sem tudta megmenteni a kieséstől a birminghami gárdát. Egy évvel ezelőtt 45 szerzett pontjukkal a tabella 10. helyén zárták a Premier League küzdelmeit, idén viszont elsőként búcsúztak el az élvonaltól - tizennéggyel kevesebb egységet gyűjtöttek és tizenkét góllal kevesebbet szereztek mint egy évvel korábban. Talán a WBA teljesítményétől is nagyobb csalódás a Stoke szereplése, hiszen olyan játékosokkal a keretben sikerült "kiharcolniuk" a kiesést, mint Xherdan Shaqiri, a korábbi Real Madrid támadó Jesé, a rutinos Darren Fletcher, Charlie Adam, Petr Crouch trió, vagy a soha ki nem teljesedő Ibrahim Affelay. Hét olyan klub előzte meg őket a tabellán, akiknek a játékoskeretének értéke nem érte el a Fazekasokét, így a Swanseaval karöltve ők is a Championshipben kezdik meg a következő szezont.

A szezon sztorija

1996. szeptember 22-én vette át az Arsenal irányítását a francia futballprofesszor, Arséne Wenger és a mostanival együtt 22 idényen keresztül irányította a londoni Ágyúsokat. Egy korszak zárul le a klubnál azzal, hogy a szezon végéhez közeledve bejelentette, a következő idénynek már nem az ő irányításával vágnak neki a piros-fehérek.

Fotó: premierleague.com

Az Arsenal csupán a hatodik helyen zárta a Premier League 2017/2018-as kiírását - a Wenger-éra alatt a legrosszabb pozícióban -, az előző szezon ötödik helyét sikerült alulmúlniuk, ám azt megelőzően minden évben top 4-be kormányozta alakulatát a francia tréner. Az ő irányításával lett a gárda veretlenül bajnok a 2003/2004-es szezonban, de a hőn áhított nemzetközi siker elmaradt: a Galatasaray az UEFA-kupa, a Barcelona a Bajnokok Ligája fináléjában győzte le az Ágyúsokat a kétezres évek elején. Wenger három bajnoki címet, hét FA-kupát és hét angol Szuperkupát nyert az Arsenallal, ennek ellenére az Ágyúsok a következő szezonban is csak az Európa-ligában indulhatnak el - zsinórban másodszor, immáron új menedzserrel a fedélzeten.

A szezon meglepetése

Egy évvel ezelőtt éppen csak bennmaradt a Burnley a Premier League-ben, Sean Dyche gárdája idén viszont álomszerű szezont futott, hetedik helyükkel pedig 51 év elteltével térnek vissza az európai kupaporondra. Teljesítményük azért is megsüvegelendő, mert a Premier League második legkisebb értékű keretével tudták ezt a bravúrt végrehajtani, az Európa-liga selejtezőjének második körében kapcsolódnak majd be a második számú európai kupasorozat küzdelmeibe a világbajnokság után. A hetedik legtöbb győzelemmel fejezték be az idényt, a hatodik legkevesebb gólt kapták és majdnem minden tizedik kapura lövésükből gólt szereztek. Tizenkét mérkőzésen őrizték meg kapujukat bekapott góltól, a Burnley hálóőrei mutatták be a negyedik legtöbb védést a szezonban, de ami a legbeszédesebb statisztikai adat, hogy a Burnley játékosai blokkolták a legtöbb kapujukat célzó lövést, szám szerint 191-et - 25-el többet, mint a listán harmadik Bournemouth. Összességében elmondható, hogy tipikus angol stílusú futballal sikerült elérnie ezt a pazar eredményt a Burnley-nek és kétségtelenül a szezon legnagyobb meglepetését okozták, kérdés, mire mennek az Európa-ligában.

Fotó: premierleague.com

A Premier League 2017/2018-as szezonjának végeredménye

1. Manchester City 38 32 4 2 106:27 100
2. Manchester United 38 25 6 7 68:28 81
3. Tottenham 38 23 8 7 74:36 77
4. Liverpool 38 21 12 5 84:38 75
5. Chelsea 38 21 7 10 62:38 70
6. Arsenal 38 19 6 13 74:51 63
7. Burnley 38 14 12 12 36:39 54
8. Everton 38 13 10 15 44:58 49
9. Leicester 38 12 11 15 56:60 47
10. Newcastle 38 12 8 18 39:47 44
11. Crystal Palace 38 11 11 16 45:55 44
12. Bournemouth 38 11 11 16 45:61 44
13. West Ham 38 10 12 16 48:68 42
14. Watford 38 11 8 19 44:64 41
15. Brighton 38 9 13 16 34:54 40
16. Huddersfield 38 9 10 19 28:58 37
17. Southampton 38 7 15 16 37:56 36
18. Swansea 38 8 9 21 28:56 33
19. Stoke 38 7 12 19 35:68 33
20. West Brom 38 6 13 19 31:56 31


A Premier League 2017/2018-as szezonjának legjobb gólvadászai

1. Salah M. Liverpool 32
2. Kane H. Tottenham 30
3. S. Agüero Manchester City 21
4. Vardy J. Leicester 20
5. Sterling R. Manchester City 18
6. Lukaku R. Manchester United 16
7. Firmino R. Liverpool 15
8. Lacazette A. Arsenal 14
9. Gabriel Jesus Manchester City 13
10. Mahrez R. Leicester 12


Bajnok

Manchester City


Bajnokok Ligája résztvevő

Manchester United, Tottenham, Liverpool


Európa-liga résztvevő

Chelsea, Arsenal, Burnley


Kieső

Swansea, Stoke, West Bromwich


Biztos feljutók

Wolverhampton, Cardiff

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/52609/pics/lead_800x600.jpg
Anglia,külföldi foci,Premier League
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?