Megtalálta Zidane utódját a Real Madrid

Dorogi László

A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Julen Lopetegui veszi át a királyi gárda irányítását a következő szezontól.

Fotó: Reuters

A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége kedden délután közleményben jelentette be, hogy a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Julen Lopetegui veszi át az előző három évben három Bajnokok Ligája címet szerző gárda irányítását, amellyel három éves szerződést kötött.

Az 51 éves szakember játékosként megfordult a Real Madridban és a Barcelonában is, igaz, karrierje egyik gigásznál sem tartott sokáig, a fővárosiaknál egy, a katalánoknál öt mérkőzésen állt a kapuban. Edzői karrierjét 2003-ba kezdte az U17-es világbajnokságot megnyerő spanyol nemzeti csapat másodedzőjeként, a torna után nevezte ki a Rayo Vallecano vezetőedzőnek, ám a másodosztályú klub tíz mérkőzés után megvált tőle.

2010 és 2014 között a spanyol válogatott utánpótlás csapatainál vállalt szerepet, irányításával az U19-es válogatott 2012-ben Európa-bajnoki címet szerzett, majd egy évvel később az U21-es világbajnokságot is megnyerte.

A portugál FC Porto 2014-ben nevezte ki vezetőedzőnek, amelyet a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe vezetett, ahol azonban a klub történetének legnagyobb vereségét szenvedte el (6-1) a Bayern München ellen.

Vicente del Bosque 2016-os távozása után nevezték ki a spanyol labdarúgó-válogatott élére, amellyel kijutott a világbajnokságra. Szerződését három hete hosszabbította meg 2020-ig a spanyol szövetség, ám a világbajnokság után elköszön a nemzeti csapattól.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/54020/pics/lead_800x600.jpg
külföldi foci,Primera Division,Real Madrid
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?