Blogolj!

Pokoli hetek várnak a Liverpoolra ősz elején

Dorogi László

Nem kis feladatot kell megoldania Jürgen Klopp csapatának szeptember közepétől október elejéig. Egy kivételével csak rangadót játszanak Mohamed Szalahék.

Fotó: The Independent

Csütörtökön sorsolták ki Monacóban a Bajnokok Ligája 2018/2019-es idényének csoportbeosztását, s alighanem a tavalyi fináléban alulmaradó liverpooliak könnyebb feladatot is el tudtak volna képzelni, mint a Paris Saint-Germain, Napoli, Crvena zvezda hármas. Csütörtök este a pontos menetrendre is fény derült, s ettől aligha ült ki mosoly az egyébként sokat vigyorgó Jürgen Klopp arcára.

A Vörösök kálváriája szeptember 15-én, egy Tottenham elleni rangadóval kezdődik a Premier League-ben, három nappal később pedig az Anfield Roadon fogadják az immáron Thomas Tuchel - na meg persze Lőw Zsolt - irányította, bivalyerős PSG-t. Négy napra rá jön a "húzós hetek" című rendezvénysorozat kötelező állomása, a Southampton elleni bajnoki, majd egy Chelsea elleni Liga Kupa mérkőzés. Itt vélhetően mindkét csapat részéről egy tartalékosabb garnitúra kap majd lehetőséget, mert a londoni kékek néhány nappal később a Premier League-ben is összecsapnak a Liverpoollal, amely a fáradalmakat a Bajnokok Ligájában "pihenheti ki" Nápolyban.

Fel van adva tehát a lecke Jürgen Kloppéknak és kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy a Liverpool szezonját nagyban meghatározhatja ez a három hét. Amennyiben sikeresen abszolválják a rázós túrát, az nagy lendületet és önbizalmat adhat a szezon hátralevő részére, ellenben ha becsúszik egy-két fájó vereség, a tavaszi BL-szereplés nagyon könnyen és nagyon gyorsan a kukába kerülhet.

Persze, gondoltak a sorozatos terhelésre a Mersey-partján nyáron és a tavalyihoz képest egy jóval bővebb keretből gazdálkodhat a gumiarcú Klopp, Naby Keita egyelőre hatalmas fogásnak tűnik Lipcséből, de Xherdan Shaqirival is mélyebb lett a csapat rotációja. Ja, és ha nem mondtuk volna október 7-én, négy nappal a Napoli elleni ütközet után egy könnyed rangadó következik a Manchester City ellen a bajnokságban. Nem teszünk merész kijelentést azzal, ha azt mondjuk, a Liverpoolé a következő hetek legbrutálisabb sorsolása az európai élcsapatok közül.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/57754/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,Liverpool,Premier League
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?