Blogolj!

Szó bennszakadt, hang fennakadt a Wembley-ben

Dorogi László

Javában zajlanak a Nemzetek Ligája mérkőzései, így a topligák szünetelnek, de a Manchester United szurkolók így is a szívükhöz kaphattak szombat este. A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek.

Fotó: Reuters

A Nemzetek Ligája A divíziójában adott randevút egymásnak szombat este a világbajnoki negyedik helyezett Anglia és az új szövetségi kapitánnyal próbálkozó, de jó néhány klasszisát visszavonulás miatt elveszítő Spanyolország. Az első 45 perc kifejezetten látványos futballt hozott, az angolok egy mintaszerű akció végén Marcus Rashford találatával szerezték meg a vezetést, de húsz perccel később már a hispánok voltak előnyben.

A fordulás után aztán megtört a mérkőzés ritmusa, méghozzá egy ritkán látható, brutális sérülés miatt. Történt ugyanis, hogy Luke Shaw - tudják, ő az aki brutális lábtörést szenvedett néhány évvel ezelőtt egy PSV elleni Bajnokok Ligája találkozón és a napokban árulta el, hogy majdnem amputálni is kellett a lábát - szóval Luke Shaw, a Manchester United bekkje olyan szerencsétlenül ütközött össze Carvajallal, hogy azonnal elveszítette az eszméletét, de ami sokkal nagyobb baj, hogy tompítás nélkül csattant a gyepszőnyegre, így a feje gyakorlatilag mint egy gumilabda pattant onnan vissza. Az orvosi stáb és a segítők majd tíz percig igyekeztek stabilizálni és hordágyra rakni az egyébként Rashfordnak gólpasszt adó és az utóbbi időszakban pazar formában futballozó játékost, akit egy oxigénmaszkkal felszerelve az öltözőbe szállították. A Wembley közönsége gyakorlatilag néma csendben figyelte az eseményeket, majd vastapssal kísérték le a pályáról a szerencsétlenül járt bekket.


Az ütközés sokkal komolyabb gondot is okozhatott volna, de szerencsére a játékos megúszta a súlyos sérülést, vasárnap reggel pedig már a Twitteren üzent az érte aggódóknak:

"Köszönöm a szereteteteket és támogatásotokat, jól és a legjobb kezekben vagyok. Egy harcos vagyok, szóval hamarosan visszatérek"

- írta a United védője, aki 2017 márciusa óta először léphetett kezdőkét pályára az angol válogatottban. A mérkőzést végül 2-1-re nyerték a spanyolok, Luis Enrique így győzelemmel mutatkozott be a Vörös Fúria kispadján.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/58195/pics/lead_800x600.jpg
külföldi foci,Manchester United,Premier League
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?