Blogolj!

A héten másodszor nyert Madridban a Barcelona

A Barcelona 1-0-ra győzött a madridi Bernabeu Stadionban a Real Madrid elleni szuperrangadón a spanyol bajnokság 26. fordulójában. 

242. alkalommal mérkőzött meg egymással a Real Madrid és a Barcelona és mivel mindkét csapat 95-95 győzelemmel állt, így a katalánoknak lehetőségük nyílt, hogy 1932 óta először álljanak jobban a két csapat párviadalában. 

Az elmúlt napok egyébként ténylegesen az El Classicoról szóltak: szerdán a Király-kupában a Barcelona 3-0-ra győzött a fővárosban, míg pénteken a kosárlabda Euroligában született katalán győzelem. 

Igazán komoly sérülttel nem kellett számolnia sem Santiago Solarinak, sem Ernesto Valverdének a mérkőzést megelőzően és eltiltva is csak a madridi Nacho volt a rangadó előtt. 

Az, hogy a derbikre jellemző parázs hangulat fog uralkodni már a második percben látszott amikor is Sergio Busquets kapott sárga lapot. Az első komolyabb lehetőség a hazaiak előtt adódott, de Karim Benzema lövése nem talált kaput a 10. percben. 

A madridiak dominálni tudtak az első negyedben de Raphael Varane lövése után tisztáztak a védők, majd Toni Kroos próbálkozását tudta védeni honfitársa Marc-Andre Ter Stegen. 

Ezt követően a barcelonaiak átvették a játék irányítását: Luis Suarez előbb lesről veszélyeztetett, majd Lionel Messi löbbölt kapu mellé a 20. percben. Ezután megint a Real próbálkozott, de Gerrard Piqué blokkolta Luka Modric lövését. 

Ami nem sikerült az aranylabdás horvátnak, az összejött honfitársának a túloldalon játszó Ivan Rakiticsnek: a Barcelona sztárja egy Sergi Robertoval való összejátékot követően vette be Thibaut Courtois kapuját a 26. percben. 

A Realt nem törte meg a bekapott gól: a 30. percben a publikum tizenegyest reklamálhatott amikor Regulion esett el Arthur előtt, ám végül néma maradt a játékvezető sípja. Hat perccel később a másik oldal követelt büntetőt, de Luis Suarez lövését követően Dani Carvajal nem keze

A 40. percben könnyedén növelhették volna a vendégek az előnyüket, ám Courtois előbb Rakitic, majd Messi próbálkozását hárította, így maradt az eredmény. 

A félidő utolsó percében előbb Modric fejelt kapu fölé, majd Messi és Sergio Ramos kakaskodtak, a madridi csapatkapitány lekönyökölte az argentin szupersztárt, ám nem látott szándékosságot a játékvezető. 

A második játékrész első nagyobb lehetőségét Benzema hagyta ki, aki hét méterről sem tudott kaput találni, majd ezután a másik oldalon Suarez szerezhetett volna gólt. 

Az 56. percben Vinicius tesztelte a barcelonai kapus képességeit, de Ter Stegen ismét védett. A fiatal brazil nagyon aktív volt a mérkőzésen, egy labdaszerzését követően csak Lenglet mentésének volt köszönhető, hogy a Real nem egyenlített. 

Ezt követően néhány percig a mezőnyjáték dominált, majd Messi kiugratása után Dembele előtt adódott lehetőség, de nem tudta eldönteni a mérkőzést. A Real-részéről a már említett Vinicius és Casemiro tüzeltek távolról, de egyikük sem tudott betalálni. 

A 76. percben aztán megint reklamálhattak a madridiak, ám Piqué a játékvezetői ítélet szerint nem volt szabálytalan a csereember Marco Asensioval szemben. 

Az utolsó percekre aztán felpörögtek az események: a Real részéről Benzema egyenlíthetett volna ismét majd Coutinho dönthette volna el a 3 pont sorsát, de les miatt megállították az akciót. Az utolsó percben még Messi próbálkozhatott, de az aranylabdás nem talált célt, így a Barcelona 1-0-ra győzött. 

A Barcelona sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg a bajnokságban és immáron 12 ponttal vezet a harmadik helyen álló ősi riválisával szemben. A két csapat örökmérlege jelenleg 96 barcelonai siker, 95 madridi győzelem és 51 döntetlen. 

Real Madrid–FC Barcelona 0–1

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Varane, Ramos, Reguilón – Modric, Casemiro (Isco 76.), Kroos (F. Valverde 55.) – Bale (Asensio 61.), Benzema, Vinícius Jr. 
Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Alba – Rakitic, Busquets (Semedo 92.), Arthur (Arturo Vidal 71.) – Messi, L. Suárez, Dembélé (Coutinho 78.). 

Sárga lap: Ramos (61.), Asensio (82.), Carvajal (89.) illetve Busquets (2.), Lenglet (63.)
Gólszerző: Rakitic (26.)

Ami a többi mérkőzést illeti:

Az Espanyol már a 18. másodpercben vezetett a Valladolid ellen (Borja Iglesias talált be ilyen rövid idő alatt) és végül 3-1-re győzött. Újabb lépést tett Európa felé az Alaves miután 2-1-re nyert az immáron kieső helyen álló Villarreal otthonában. Úgy tűnik nem ér véget a Sevilla vesszőfutása: a bajnokságot remekül kezdő andalúzok kínos vereséget szenvedtek a sereghajtó  Huesca ellen és január 26-a óta nyeretlenek a bajnokságban. 

La Liga, 26. forduló

Huesca–Sevilla 2–1 (Juanpi 7., Ávila 90+8., ill. Ben Yedder 79.)
Espanyol–Real Valladolid 3–1 (B. Iglesias 1., Hermoso 56., Vu Lej 65., ill. Alcaraz 17.)
Villarreal–Deportivo Alavés 1–2 (Cazorla 61. – 11-esből, ill. Maripán 54., Inui 77.)
Real Madrid–FC Barcelona 0–1 (Rakitic 26.)

vasárnap

12.00: Eibar–Celta Vigo
16.15: Real Betis–Getafe
18.30: Real Sociedad–Atlético Madrid 
20.45: Valencia–Athletic Bilbao 

hétfő

21.00: Leganés–Levante 

pénteken játszották

Rayo Vallecano–Girona 0–2 (Stuani 30., 85.)

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/69678/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?