Blogolj!

A Liverpool is behódolt az aranylabdás formában futballozó Messinek

Dorogi László

A Barcelona fél lábbal már a Bajnokok Ligája madridi döntőjében érezheti magát, miután szerda este alaposan megleckéztette a tavalyi finálé vesztesét. Pedig a különbség csak egy Lionel Messi volt. Csak.

Fotó: uefa.com

Nehéz lenne rásütni a Liverpoolra, hogy rosszul játszott volna szerda este a Camp Nouban a Barcelona elleni BL-elődöntő első felvonásán. Jürgen Klopp csapata remek energiával, lendületesen futott neki a meccsnek, s pontosan így tettek a katalán sztárklub játékosai is, ezért aztán az első fél órában olyan elképesztő iramú és minőségű futballt láthattunk, ami már-már ijesztő. Bárki megszerezhette volna a vezetést bármelyik oldalon, ez végül Luis Suáreznek sikerült az első félidő derekán. Az uruguayira ráfért már a gól, idén még egyetlen meccsen sem talált be a BL-ben, az Opta statisztikái alapján a 36. kapura lövéséből született meg az első találata.

Az iram a barcelonai vezető gól után sem csökkent, de azt sem lehetett mondani, hogy Jürgen Klopp csapatát túlságosan megfogta volna, mindenesetre újabb találat már nem született az első félidőben. A másodikra meg úgy futott ki a Barcelona, hogy nekik aztán tökéletesen elég lesz az 1-0-s előny a liverpooli visszavágó előtt, köszönik szépen, részükről le is fújhatnák a meccset. Naná, hogy az angolok ezt másképp gondolták, jöttek is szépen sorban a kisebb-nagyobb helyzetek, akadt olyan is, amikor már nem a születésnapos Marc-André Ter Stegenen múlt, hogy nem kellett kihalásznia a labdát a hálójából.

És akkor, félig-meddig a semmiből, megszerezte a katalán gárda a második gólját. Nem kis szerencsével, tegyük hozzá gyorsan, egy liverpooli lábról pattant Luis Suárez elé a labda, a csatár pedig azonnal tüzelt, ám lövése a keresztlécről visszapattant. A lecsorgóra viszont Lionel Messi érkezett a legnagyobb lendülettel és besétált a játékszerrel Alisson kapujába. Ez volt az argentin 599. gólja barcelonai színekben.

A váratlanul jött második gól után mintha varázspálcával érintették volna meg a hazai futballistákat, a Barcelona elkezdett kombinálni, játszani és hajtani az újabb gólért, ami néhány perccel később meg is érkezett. Az már a Manchester United elleni párharcban is tökéletesen körvonalazódott, hogy Messi nagyon közel jár ahhoz, hogy elmondjuk róla: aranylabdás formában futballozik az elmúlt hetekben. S ezt újfent be is bizonyította, amikor jó harminc méterről olyan szabadrúgásgólt tekert Alisson kapujába, amilyenre csak nagyon kevesen képesek.


Lionel Messi ezzel meglőtte a 600. gólját gránátvörös-kékben, napra pontosan 14 évvel azután, hogy élete első találatát jegyezte az Albacete ellen 2005-ben. Őszintén szólva nagyon nehéz elképzelni, hogy a Barcelona ne nyerje meg a Bajnokok Ligáját és nem azért, mert a Liverpool, a Tottenham, vagy az Ajax ne lenne jó csapat, mert nagyon is azok. Ha valakinek van egy csúcsformában lévő Messije, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni.

Jürgen Klopp úgy fogalmazott a Barcelona elleni párharc előtt, hogy Messi a szezon azt ígérte, visszaszerzi a katalánoknak a BL-trófeát, ez pedig több mint komoly fenyegetés a riválisok számára. Messi most ismét nyomatékosította, nem csak üres szavakkal dobálózott.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/72331/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,Barcelona,Lionel Messi,Liverpool
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?