Blogolj!

Csodás Liverpool – a megalázó negyedik gól és a búbolás

Kecskés István

A negyedik kapott gól többnyire megalázó. Viszonylag ritkán jelent egyenlítést, vagy szépítést, általában kiütést ér. Ha meg olyan, mint a Liverpool negyedik találata, akkor minden kétséget kizáróan demoralizáló.

Az ugye úgy volt, hogy Alexander-Arnold, a húsz évének minden rutinjával és csibészségével úgy meghülyítette a teljes Barcelonát, Messivel, Suárezzel, Piquével együtt, mint a huzat. A fiatalember elhelyezte a labdát a szögletzászlótól szabályos távolságra, majd elindult a felezővonal felé, mint aki nem akarja középre rúgni a labdát. Három lépés után visszafordult, nem túl erősen belerúgott a labdába, a döbbent katalánok között Origi álldogált és belőtte a Liverpool negyedik gólját, ezzel kiejtette a Barcelonát, amely amúgy az első meccset 3–0-ra nyerte. 

Egy 20 éves fiatal hülyére vette a világklasszisokat. Ez a futball egyik csodája, de nemcsak ezen múlt a hazai kiütés, hanem ezen is. 

Az ötszörös Aranylabdás Messit nem szokás csak úgy megbúbolni, de Robertson ezt is megengedte magának. Még az elején, 0–0-nál, csak azért, hogy mindenki érezze a törődést és tudja hol a helye.

Ez volt az a két momentum, amely megmutatta, hogy a Liverpoolnak mindent lehet ezen az estén és mindenre képes is. Messi amúgy nem is nagyon volt a pályán, és Suárez is könnyedén beváltotta ígéretét arra nézve, hogy nem ünnepel majd a góljánál. A Liverpool feltörölte a padlót a katalán együttessel. 

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/72625/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?