Blogolj!

A spanyol gigászok költötték a legtöbbet az átigazolási időszakban

Dorogi László

Idén sem fukarkodtak a sztárcsapatok a nyári átigazolási időszak alatt, de azt nem mondhatjuk, hogy most volt minden idők legnagyobb játékosbummja.

Fotó: Fox Sports

Ennek hátterében egyébként az állhat, hogy egyre inkább kezd tendenciává válni a következő folyamat: a klubok sokkal szívesebben kötnek kölcsönszerződéseket a játékosokkal. Míg húsz évvel ezelőtt az összes átigazolást tekintve a transzferek 6 százaléka volt kölcsönszerződés az öt európai topligában a nyári átigazolási időszakban, addig ez az arány idén már 29 százalékra növekedett - világít rá a Financial Times.

Ha belegondolunk, van is logika ebben, hiszen így a sztárjátékosok is "olcsón" válthatnak klubot, a csapatoknak pedig nem kell a piac által irreálisan feltornázott összegeket kifizetni egy futballistáért. Másrészt ha a játékos mégsem válik be új csapatában, egy-két év után mehet vissza a feladónak.

Ezen a nyáron nem meglepő módon a Real Madrid költött a legtöbbet játékosokra. A királyi gárda tavaly ideje korán búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a bajnokságban pedig igazán reális esélyük nem volt arra, hogy befogják a Barcelonát, ráadásul a spanyol kupában sem brillíroztak, így várható volt, hogy Zinedine Zidane-ék megnyitják a pénzcsapokat. A madridiak összesen 305 millió eurót költött el, ebből 100 millió eurót Eden Hazardért fizettek ki a Chelsea-nek. Luka Jovics 61, Éder Militao 50, Ferland Mendy 48 millió eurójába került a spanyoloknak, míg a brazil Rodrigóért 45 milliót fizettek.

Természetesen nem maradhatott le a riválistól a Barcelona sem, ami a költekezést illeti, a katalánok 255 millió eurótól szabadították meg a klubkasszát. A legnagyobb fogás kétségtelenül Antoine Griezmann volt, a francia világbajnok 120 millió euró ellenében öltözött gránátvörös-kékbe az Atlético Madrid szurkolóinak nagy bánatára. Nem volt olcsó az Ajaxban meghatározó szerepet betöltő Frenkie De Jong sem, érte 75 milliót fizettek ki a barcelonaiak, de Netóra és Junior Firpóra is el kellett költeniük összesen 44 milliót.

Fotó: The National

A költekezési dobogó harmadik fokán nem meglepő módon a harmadik spanyol óriás, az Atlético Madrid található, akik Griezmann pótlására Joao Félixet szemelték ki, a fiatal portugál klasszis 126 milliójába fájt a Matracosoknak. Diego Simeonéék leigazolták még a Marcos Llorentét, Hermoso és Trippier hármast is összesen 81 millióért, de úgy tűnik megérte, hiszen a Reallal és a Barcelonával ellentétben az Atlético három forduló után is száz százalékos a La Ligában.

A negyedik és ötödik legtöbbet költekező klubot a Serie A-ban találjuk meg, a Juventus 192, az Inter 170 millió eurót költött el idén nyáron. A milánóiaknál érdemes kiemelni Romelu Lukaku és Alexis Sánchez megszerzését, amivel könnyen lehet, hogy a fekete-kékek lehetnek idén a Juventus legnagyobb honi kihívói.

Ezúttal sem maradhatott ki a pénzszórásból a Manchester United, az angolok a védelmük megerősítésére költöttek leginkább a Harry Maguire, Wan-Bissakka pakkért összesen 142 millió eurót fizettek ki, előbbi 87 milliós vételárával a világ legdrágább védője lett, meg kell ugyanakkor azt is jegyeznünk, hogy az eddigi mérkőzéseit figyelve a Unitednak nem biztos, hogy most a hátsó alakzatban lesznek problémáik...

Fotó: talkSport

Némileg meglepő, hogy a Sevilla és az Arsenal is a top tízbe verekedte magát transzfereivel, az andalúzok az utolsó órákban szerezték meg Chicharitót a West Ham Unitedtól, de szintén Sevillába költözött Kounde, Rony Lopes, Dabbur és Luke de Jong is - összesen 158 millió euróért. A londoniak igazán nagy nevet talán nem szereztek meg, ennek ellenére Nicolas Pépéért kicsengettek 80 millió eurót a Lille-nek, összesen pedig 152 milliót költöttek el.

A lista utolsó két helyén egy meglepő és egy kevésbé meglepő együttes szerepel, az Aston Villa 148 millió eurót tapsolt el nyáron, a birminghami gárda célja egyértelműen a biztos bennmaradás a Premier League-ben a feljutást követően, míg a tizedik helyen a német rekordbajnok található 143 millió elköltött euróval, aminek jelentős részét, 80 milliót Hernándezre költötték.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/83180/pics/lead_800x600.jpg
átigazolás,külföldi foci,Premier League,Primera Division,Serie A
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?