Blogolj!

Négy gólt szerzett a BL-ben, de nem a semmiből került elő

Kecskés István

Serge Gnabry szerepelt már a német válogatottban, futballozott Angliában és 2017 óta a Bayern München játékosa, de igazán csak akkor kapta fel a fejét rá a világ, amikor kedd este négyet vágott a Tottenham elleni BL meccsen. 

Serge Gnabry Stuttgartban született 1995-ben, édesapja elefántcsontparti bevándorló, édesanyja német. Gyerekként rövidtávfutónak készült, de végül a VfB Stuttgartnál kezdett el futballozni és innen igazolt 2010-ben a londoni Arsenalhoz. Akkor 100 ezer font volt a kivásárlási ára, ma a transfermarkt szerint 60 millió eurót ér. 

Egy évvel később már az Ágyúsok felnőtt keretéhez tartozott, de az U18-as csapatban futballozott, de olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hogy rendre bekerült az Arsenal második csapatába. 2012 nyarán, vagyis 17 évesen mutatkozott be a londoni csapat első együttesében az 1. FC Köln elleni felkészülési találkozón. Ebben az évben lépett pályára elsőként tétmérkőzésen, a Coventry elleni (6–1) Ligakupa meccsen, majd az esztendő októberében a bajnokságban is pályára léphetett. A Bajnokok Ligájában is fiatalon debütált a Schalke ellen csereként kapott lehetőséget.

A 2013-as őszön is az Arsenal első keretének tagja volt és a Swansea ellen első bajnoki gólját is megszerezte, ami egyben az utolsó is volt Londonban. A 2014/15-ös szezonban egy súlyos térdsérülés hátráltatta. 2015-ben a londoniak kölcsönadták a West Bromwich-nak,  hogy több tapasztalatot szerezhessen a felnőtt mezőnyben, majd egy évvel később visszatért Németországba és a Werder Bremen labdarúgója lett. Ekkor már (még) 5 millió euróba került a játékjoga. 

Hazai környezetben jobban ment neki a játék: huszonhét meccsen tizenegy gólt szerzett, fel is figyelt rá a Bayern München, amely aztán 2017 nyarán szerződtette is (15 millióért), ám azonnal kölcsönadta a Hoffenheimnek. Szalai Ádám csapattársaként 22 meccsen 10 gólig jutott. A hoffenheimi kölcsönnel szemben egyébként nem volt ellenvetése, sőt ő kérte, hogy méginkább játékba lendülhessen. 

Egy évvel ezelőtt aztán visszatért a Bayernhez, ahol be is vonult a klub történelemkönyvébe. Ő szerezte a klub 4000. Bundesliga gólját a Mönchengladbach elleni 5–1-re megnyert találkozón. Az előző bajnokságban 10 góllal volt a klub második legeredményesebb gólszerzője. 

Gnabry időközben német válogatott is lett az U16-os csapattól kezdve végigjárta az összes keretet. Részt vett a 2016-os nyári olimpián, a felnőtt válogatottban tíz meccsen kilenc gólt hozott össze, ebből hármat a San Marino elleni selejtezőn. 

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/84195/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?