Blogolj!

Premier League: a Vörösök árnyékában sompolyognak a Rókák

Dorogi László

A Leicester City zsinórban nyolc bajnoki győzelemnél tart a Premier League-ben, amivel hétről hétre újra írja a klubrekordot. A Rókákról viszonylag keveset beszélnek, pedig legalább akkora meglepetés a teljesítményük, mint a bajnoki címmel záruló idényükben.

Fotó: 90maat.com

Az elmúlt évtizedekben nem sok tündérmesébe illőbb sztori született a labdarúgás világában a Leicester City angol bajnoki címénél. A Rókák a semmiből érkezve, sztárjátékosok nélkül nyerték meg a Premier League 2015/2016-os idényét és még a bajnokság hajrájában sem hitte el egyetlen rivális sem, hogy végig kitart a lendületük. Kellett ehhez persze egy mágus, Claudio Ranieri személyében, aki bajnokcsapatot kovácsolt az addig nemzetközi szinten ismeretlen futballistákból a világ legerősebb pontvadászatában, és persze ne hallgassuk el a topcsapatok botladozását sem: a Leicester 2016-ban 81 pontot szerezve ért fel a csúcsra, az azóta befejezett három Premier League idényben ez a teljesítmény kétszer csak a harmadik, egyszer a második helyre lett volna elegendő.

A bajnoki címet szerző labdarúgókat hősként ünnepelték és ünneplik a mai napig Leicester városában, de a világ dicsősége gyorsan elmúlt. A klubvezetés bő fél évvel később menesztette a sikeredző Ranierit, pedig a gárda első Bajnokok Ligája idényében továbbjutott csoportjából, sőt, egészen a nyolcaddöntőig menetelt, ahol az Atlético Madrid állította meg. A bajnokcsapat kulcsemberei közül Danny Drinkwater és N`Golo Kanté a Chelsea-hez igazolt, majd Riyad Mahrez is elhagyta a klubot a Manchester City kedvéért. A gárda teljesítménye visszaesett, az előző idényüket pedig beárnyékolta a klubelnök, Vichai Srivaddhanaprabha tragikus helikopter balesete és halála.

Az új karmester

Ranieri után átmenetileg Craig Shakespeare vette át a csapat irányítását, s a kezdeti sikerek ellenére az új idénynek már Claude Puel irányításával futottak neki a Rókák. A francia szakember 67 mérkőzésen irányította a Leicester City-t, ám csupán 23 alkalommal vezette győzelemre a csapatot 18 döntetlen és 26 vereség mellett. Puelt tavaly február végén váltotta a kispadon az északír Brandon Rodgers, aki új lendületet adott a játékosoknak. Pedig a szezon előtt legnagyobb értékétől is megfosztották a Leicestert, Harry Maguire-t a Manchester United csapta le Rókák mancsáról.

Rodgers a Liverpool trénereként egyszer már egészen közel került ahhoz, hogy angol bajnoki címet nyerjen edzőként. A Premier League 2013/2014-es szezonjában tizenegy győzelemből álló szériát is fel tudott mutatni, a Vörösök csatársora pedig szenzációsan muzsikált - a Daniel Sturridge, Raheem Sterling, Luis Suárez fémjelezte támadógépezet vezérletével 101 lőtt gólig jutott az idényben a csapat, amire az 1895/1896-os idény óta nem látott példát a liverpooli közönség. Végül egy hajszálon múlt csupán, hogy nem sikerült felülniük Anglia trónjára, a Crystal Palace ellen 3-0-s vezetésről omlott össze 11 perc alatt csapata.

Fotó: Smeltzer on Sorts

Bár a szezon végén négy évre szóló szerződést kötött vele a klub, ezt már nem tölthette ki, Jürgen Klopp váltotta a liverpooli kispadon, ő pedig Skóciában vállalt munkát a Celticnél. Itt már jöttek a trófeák, 2017-ben és 2018-ban is skót bajnoki címet nyert és mindkét évben bezsebelte a csapattal a skót kupát is. Azt nem lehet mondani, hogy erre a teljesítményre kapta fel a fejét a Leicester City vezetősége, hiszen Skóciában amolyan egyeduralkodó az elmúlt években a Celtic, mindenesetre tavaly februárban átcsábították Angliába.

Deja vu

A Leicester City 16 forduló elteltével a Premier League második helyén tanyázik, nyolc ponttal lemaradva a listavezető Liverpool mögött, de hattal megelőzve a botladozó Manchester City-t. Egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy a Rókák léptek elő a Liverpool első számú kihívóivá, de a tények erről árulkodnak.

A Leicesternek mindössze eggyel kevesebb rúgott gólja van mint a listavezetőnek, ellenben néggyel kevesebbet kaptak, s bár az egymás elleni mérkőzésüket elveszítették, azóta zsinórban nyolc győzelemnél tartanak. Ez a leghosszabb győzelmi szériája a Rókáknak a Premier League-érában, még a bajnoki címmel zárult szezonban sem sikerült ilyen hosszú sorozatot felmutatniuk. Közben arattak egy történelmi 9-0-s győzelmet a Southampton otthonában és szinte már menetrend szerűen szállítják a három pontot hétről hétre.

Ebben persze hatalmas szerepet játszik Jamie Vardy, aki sokad virágzását éli. Az angol támadó mind a nyolc győztes találkozón bevette az aktuális ellenfél kapuját, a Premier League történetében ő a második olyan futballista, akinek kétszer is sikerült legalább nyolc egymást követőn mérkőzésen betalálnia - ez utoljára a Manchester United holland legendájának, Ruud van Nistelrooynak jött össze 2002 januárjában, és 2003 augusztusában. A Leicester klubrekordját is ő tartja, a bajnoki szezon őszén egymást követő 11 bajnokin vette be az ellenfelek kapuját.

Brendan Rodgers tavaly március harmadikán irányította először a Leicester City-t, éppen korábbi klubja, a Watford ellen. Bár a csapat akkor kiakapott 2-1-re, Jamie Vardy szárnyal az északír érkezése óta: 25 találatot szerzett a Premier League-ben ezen időszak alatt, ez nyolccal több, mint bármelyik másik játékos góltermése.

Mi a titok?

Tulajdonképpen semmi. A Leicester elkapta a fonalat, nagy önbizalommal és remek taktikával futballozik. Rodgers egyetlen ellenfélnek sem ereszti neki fejjel játékosait, a Rókák a kontratámadásokra építenek, legyen szó kiesés ellen küzdő ellenfélről, vagy éppen topcsapatról. A védekezés kiválóan működik, a Ricardo Pereira, Johnny Evans, Caglar Söyüncü, Ben Chilwell négyes remekül szűr, a kontrák pedig kegyetlenek, ahogy a befejező egység is.

Fotó: Fox Sports

Rodgers kezei alatt nemcsak Vardy újult meg, a fiatal James Maddison rutinos karmester látszatát keltve irányítja a Leicester támadásait, miközben Vardy csatártársa, Kelechi Iheanacho is kezdi elkapni a fonalat. A Rókák hétvégén az Aston Villát győzték le 4-1-re, Iheanacho pedig ezúttal is betalált - ez volt a nigériai csatár negyedik gólja az előző négy mérkőzésén, ez éppen annyi, mint amennyit az azt megelőző 42 meccsen szerzett.

A Leicester Citynél persze ezúttal is két lábbal állnak a földön, szóba sem kerül a klubnál, hogy a bajnoki címért küzdhetnek idén is. Hétvégén a kiesés ellen küzdő Norwich ellen folytathatják a menetelést, amelynek ki tudja, hol lesz a vége.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/87221/pics/lead_800x600.jpg
Leicester City,Premier League
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?