Blogolj!

Wenger változtatna a lesszabályon, hamarosan megtárgyalják

Az Arsenalt huszonkét éven át irányító Arsene Wenger módosítana az érvényben lévő lesszabályon.

Fotó: talksport.com

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség által a sportág fejlesztéséért felelős igazgatónak megválasztott Wenger javaslatát hamarosan megtárgyalhatja a FIFA Szabályalkotó Testülete (IFAB).

A 70 éves francia szakember hétfő este Berlinben a 20. Laureus-gálán fejtette ki ötletét a lesszabály módosítását illetően. A jelenleg érvényben lévő útmutatás alapján lesen van egy játékos, ha az ellenfél térfelén bármelyik testrésze – amellyel érvényes gólt szerezhet – közelebb van a védekező csapat gólvonalához, mint az utolsó előtti védő.

Wenger ezt fordítaná meg úgy, hogy akkor lenne lesen a támadó, ha nincsen érvényes gólra alkalmas testrésze legalább egy vonalban (vagy hátrébb) a védőhöz képest.

Wenger a VAR miatt sürgeti a változást. A videoasszisztens a közelmúltban többször felháborodást váltott ki a drukkerekből, fontos gólokat érvénytelenített véleményes szituációkban.

„A VAR egyik legerősebb kritikája a lesszabály"

– idézi a The Guardian Wengert.

"Néhány centiméteren múltak leshelyzetek. Itt az idő ezen mielőbb változtatni. Nem jó, hogy lesen van a játékos, mert például az orra – amivel szabályos gólt szerezhet – közelebb van a kapuhoz. Ehelyett a támadó nem lenne lesen, ha van olyan testrésze, amely legalább egy vonalban van a védővel és szabályos gólt szerezhet vele, még akkor is, ha más ilyen testrésze előrébb van. Ez megoldaná a problémát, nem millimétereken múlna egy döntés.”

A Guardian szerint az IFAB február 29-én tárgyalja meg Wenger javaslatát. Ha elfogadják az ötletet, június 1-jén léphet érvénybe az új szabály, azaz a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon már e szerint ítélkezhetnének a játékvezetők.

Wenger ötlete azonban több helyen is támadható, ugyanis ebben az esetben is centiméterek dönthetnek a leshelyzetek megítélésében. Ezúttal viszont nem azt kell figyelembe venni, hogy van-e olyan testrésze a támadónak, amelyik előrébb van a védőjénél, hanem, hogy a támadónak az ellenfél kapujától legtávolabbi testrésze, amellyel érvényes gólt szerezhet, milyen távolságban van az utolsó előtti védőtől. Így az is megtörténhet, hogy centiméterek döntenek arról, hogy a támadó teljes mértékkel "elszakadt" a védőjétől vagy maradt olyan testrésze, amelyik egyvonalban van. Márpedig egyvonal a videóbíró korszakában nincs, így ezeket a jeleneteket is ki kell kockázni.

A videóbíró behozatalával eltörlődött az egyvonal fogalma, valamint a támadófutball segítése kifejezések, mert valami vagy les vagy nem les. Így bárhogy csűrjük-csavarjuk a lesszabályt, mindig bele fogunk ütközni a centiméterekbe.

Wenger ötlete továbbá azért sem előnyös, mert alapjaiban változtatná meg a futballt, a taktikát, a védők-csatárok helyezkedését, a futballban való védekezést. Sokkal bátrabban indulnának meg a támadók, kevésbé lenne idejük lereagálniuk a védőknek a beindulásokat, mozgásokat, s a lestaktikához sem feltétlenül nyúlnának már bele a csapatok. Több gólt hoznának ezek a szituációk, ami önmagában még nem hátrány, viszont a futballban való védekezést alapjaiban megreformálná.

Ráadásul mindezt egy Európa-bajnokságon kipróbálni óriási kockázat lenne, mivel a csapatok előtte egyszer sem játszottak ilyen körülmények között.

Február 29-én mindenesetre meg fog születni a döntés.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/90658/pics/lead_800x600.jpg
Arséne Wenger,külföldi foci
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?