Blogolj!

La Liga: Messi döntéskényszerbe hozhatja a barcelonai klubvezetést

Spanyol sajtóértesülések szerint Lionel Messi távozhat a Barcelonából, amennyiben a katalán klub nem vásárolja vissza Neymart. 

Fotó: Getty Images

Az El Confidencial értesülései szerint az argentin szupersztár nyáron elhagyhatja sikerei helyszínét, annak ellenére, hogy a szerződéséből még egy év hátra van. A lap úgy tudja, hogy Messi megváltoztathatja a döntését, a jelenleg a PSG-ben szereplő Neymar visszatér a klubhoz. 

Lionel Messi 2004-ben debütált a barcelonai felnőtt csapatban, ahol a világ legjobb játékosává vállt. Eddig négy Bajnokok Ligáját (2006, 2009, 2011, 2015) nyert a klub színeiben, de többek között tíz spanyol bajnoki címmel és hat Király Kupa-diadallal is büszkélkedhet. Összesen 718 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, 627 gólt szerzett eddig. A jelenlegi idényben 24 gólnál tart. 

Neymarral 2013 és 2017 között játszottak együtt a gránátvöröskék egyesületnél, 2015-ben együtt nyerték meg a BL-t, valamint két bajnoki címet is ünnepelhettek. A hatszoros aranylabdással jó kapcsolatban lévő brazil klasszis három évvel ezelőtt 222 millió euró ellenében igazolt a franciafővárosba. 

A La Liga jelenleg szünetel a koronavírus-járvány miatt, 27 fordulót követően a Barcelona kétpontos előnnyel áll a tabella élén a Real Madrid előtt. 

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/91966/pics/lead_800x600.jpg
Barcelona,Lionel Messi,Neymar
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?