Blogolj!

Új fejezetet nyitott az angol futballban a Hillsborough-tragédia

Dorogi László

1989. április 15-én örökre megváltozott az angol labdarúgás. A sheffield-i Hillsborough stadionban 94 - később további kettő - ember veszítette életét azon a szombati délutánon, amikor a Liverpool és a Notthingam Forest feszült egymásnak az FA-kupa elődöntőjében. A kormányzat és a sajtó a szurkolókat okolta tragédiáért, ám két és fél évtizeddel később a bíróság kimondta: rendőri és rendezői mulasztások vezettek az angol futball legsötétebb napjához.

Fotó: The Times

A Hillsborough-tragédia drasztikusan megváltoztatta a labdarúgást és a legnépszerűbb sportág körülményeit Nagy-Britanniában. A 96 áldozat halálát követő fekete délután véget vetett a klasszikus futballhuliganizmus korszakának és elkezdte felszámolni a féktelen lelátói erőszakot.

A munkásosztály haragja

Ahhoz, hogy megértsük, milyen tényezők vezettek a végzetes áprilisi délutánhoz egészen az 1970-es évek végéig kell visszamennünk. Az országot sújtó gazdasági válság addigra minden korábbinál erősebben éreztette hatását, a munkásosztályban korábban soha nem látott munkanélküliség ütötte fel a fejét. Az alsóbb társadalmi rétegek egyre sűrűbben vitték magukkal frusztrációjukat a futballpályák lelátóira, rohamosan elkezdett megnövekedni a szervezett "szurkolói csoportok" száma, ezzel párhuzamosan az előre szervezett tömegverekedések is.

A 80-as évekre szerves részét képezte a  brit futballnak a szurkolói erőszak jelenléte, gyakorlatilag nem telt el úgy hétvége, hogy ne történt volna kisebb-nagyobb rendbontás valamelyik stadion lelátóján. Margaret Thatcher miniszterelnöki kinevezése csak tovább szította az indulatokat a munkásosztály köreiben, a Vaslady ugyanis olyan radikális intézkedésekkel igyekezett újjáéleszteni a brit gazdaságot, amelyek kifejezetten hátrányosan érintették az alsóbb osztályok képviselőit - munkanélküliek ezreinek segítéséről mondott le és partvonalra szorította a korábban megkerülhetetlennek hitt szakszervezeteket.

Az országban egyre gyakoribbá váltak az erőszakos összecsapások, a Thatcher-kormán pedig egyértelműen a futballhuligánokat tette felelőssé minden rendbontásért. A Hillsborough-tragédiának voltak előjelei, amelyeket azonban az illetékesek nem vettek komolyan. 1985-ben a Liverpool-Juventus BEK-döntőben 39 ember veszítette életét a brüsszeli Heysel Stadionban, miután az angol szurkolók verekedést kezdeményeztek, de a szigetországban is több olyan esetről lehetett hallani, amelyek csak a csodával határos módon nem számláltak halálos áldozatokat.

A Hillsborough-átok

1981-ben éppen a sheffield-i Hillsborough stadionban rendezték meg a Tottenham-Wolverhampton FA-kupa elődöntőt - akkoriban bevett szokásnak számított, hogy a patinás kupasorozat elődöntőit semleges pályán játszották le a csapatok -, ahová a megengedettnél jóval több szurkolót engedtek be. A túltöltött lelátókon egymást taposva préselték oda egymást az emberek a nézőteret a pályától elválasztó kerítéshez, az incidens során 38 embernek tört el a keze, a lába vagy éppen a bordája a stadion azon részén, ahol a nyolc évvel későbbi tragédia is bekövetkezett.

1988-ban - egy évvel a végzetes mérkőzés előtt - a sors szeszélyeinek köszönhetően már rendeztek egy Liverpool-Nottingham kupaelődöntőt a Hillsborough-ban, amelyet több mint 51 ezer néző tekintett meg a helyszínen. Egy kisebb verekedéstől eltekintve a találkozó komolyabb balhé, rendbontás vagy rendkívüli esemény nélkül zajlott le, bár ekkorra már a létesítményt birtokló Sheffield Wednesday vezetősége a Heysel-tragédiából okulva acélkerítéseket terveztetett és húzatott fel a lelátóra. Az 1988-as mérkőzést Brian L. Mole parancsnok felügyelte, aki komoly rutinnal rendelkezett ilyen téren, korábban több nagy mérkőzés biztonságáért is ő felelt - sikeresen. Az 1989. április 15-i találkozóra is Mole-t kérték fel eredetileg a biztosítás megszervezésére, csakhogy az általa irányított egység botrányba keveredett, ezért a parancsnokot néhány nappal az FA-kupa elődöntő előtt áthelyezték Barnsley-ba, a mérkőzés biztosításának megszervezésével pedig David Duckenfieldet bízták meg.

A felelőtlenség ára

Duckenfield ezt megelőzően sosem teljesített hasonló megbízatást, gyakorlatilag zöldfülűként kellett levezényelnie a biztonsági szempontból kicsit sem kockázatmentes találkozót. A sebtiben kinevezett parancsnok még azt sem tartotta szükségesnek, hogy a meccs előtt bejárja a stadiont, holott a liverpooli klubvezetés már az 1988-as verekedés után figyelmeztette a sheffieldi rendezőket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ne történhessen semmilyen rendkívüli esemény a fontos összecsapáson.

Az elődöntőre a Vörösök szurkolói 24 ezer jegyet kaptak, ám ennél jóval többen, nagyjából 30 ezren szerettek volna bejutni a Notthingam elleni találkozóra. Ezzel szemben a Forest táborának 28 ezer belépőt biztosítottak a sheffieldi szervezők, ennél azonban jóval kevesebb, 17 ezer Nottingham-szimpatizáns érkezett a városba, akik ráadásul azokon a tribünökön kaptak helyet, amelyeknek a megközelítése is jóval egyszerűbb volt. Graham Kelly, az angol szövetség (FA) akkori főigazgatója azzal magyarázta a jegyelosztás logikáját, hogy Nottingham közelebb van Sheffieldhez, mint Liverpool, ezért biztosan többen ruccannak át onnan a mérkőzésre...

A liverpooli drukkerek a stadion nyugati és északi részében kaptak helyet, ahol hivatalosan mindössze alig több mint tízezer állóhely volt fenntartva, ám a szervezési hiányosságok miatt az emberek nagy része a hármas és a négyes jelzésű szektorokban zsúfolódott össze - ezek összesen 1600 ember befogadására voltak alkalmasak. A Vörösök szimpatizánsai ráadásul csak egy szűk utcarészen tudták megközelíteni a kapukat, amelyeken keresztül borzasztóan lassan haladt a beléptetés, így pillanatok alatt hatalmas tömeg alakult ki a zsebkendőnyi területen. A mérkőzés kezdete előtt szűk tíz perccel Duckenfield döntéskénszerbe került és külső nyomásra megnyittatta az eredetileg kijáratnak fenntartott kapukat. A liverpooli szurkolók beléptetőkapuk hiányában néhány perc alatt túltöltötték a lelátókat, az 1600 férőhelyre 3000 ember préselődött össze, miközben további 5000 drukker próbálkozott bejutni. A stadionon belül ráadásul egy alagútszerű folyosón lehetett megközelíteni a tribünt, amely azonban szintén az említett szektorokba vezetett.

A tragédia percei

A mérkőzés 15 órakor kezdődött, de a liverpooliak kapusa, Bruce Gobbelaar, aki közvetlenül a tömeggel terhelt lelátók előtti kapuban helyezkedett el már az első másodpercekben látta, hogy borzalmas tragédia van készülőben. Sokan a kerítésen keresztül a játéktérre mászva igyekeztek kiszabadulni a tömeg szorításából, de ez nem mindenkinek sikerült. A pokol akkor szabadult el, amikor a Liverpool játékosa, Peter Beardsley lövése a felső lécen csattant, a hangrobbanásra ugyanis a kint rekedt liverpooli szurkolók is a lehető leggyorsabban a lelátóra szerettek volna jutni. A tömeg nyomásának már a lezárt kapuk sem tudtak ellenállni, és a kint rekedtek is megindultak a már eleve csordultig töltött lelátókra.

Ray Lewis játékvezető a hatodik percben véget vetett a mérkőzésnek, ám ekkor már több áldozat is megfulladva nyomódott a kerítésnek. A mérkőzésre kivezényelt rendőrök viszont nem nyitották meg a biztonsági kapukat, ugyanis azt hitték, huligántámadásról van szó, ráadásul nem is a megfelelő kódszavakat (katasztrófa, súlyos incidens) használva hívták a mentőket, így sokáig csak olyan rohamkocsik érkeztek a stadionhoz, amelyek nem voltak felszerelve életmentő eszközökkel. A helyszínre érkező 40 mentőautóból ráadásul csupán egy tudott bejutni a stadionba, ezért a játékteret elárasztó szurkolók igyekeztek egymáson segíteni.

A tragédiában összesen 96-an veszítették életüket - köztük 37 gyerek - 94-en azonnal a helyszínen, ketten pedig később, a kórházban.

Az áldozatok jelentős része megfulladt, ahogy a tömeg a kordonhoz préselte őket. A halottak mellett további 766 szurkoló szenvedett sérüléseket, a borzalmas délután pedig örökre megváltoztatta az angol labdarúgás körülményeit.

Egy új korszak kezdete

Bár a Thatcher-kormány igyekezett eltussolni, kik is voltak a valódi felelősei a tragédiának, a bíróság 2016-ban kimondta: rendőri és rendezői mulasztás történt. Az akkori hatalom viszont egyértelműen a szurkolókat nevezte meg hibásnak és a borzalmas eseményekre csupán fegyverként tekintett a huliganizmus felszámolása érdekében.

A Hillsborough-tragédia radikális reformokat hozott magával az angol stadionokban, ezt követően számolták fel a létesítményekben a kerítéseket és a szektorokat elválasztó fizikai akadályokat, megkezdődött a lelátókat figyelő kamerarendszerek kiépítése, betiltották az állva szurkolást, az állóhelyekre székek kerültek a huligáncsoportokat pedig szisztematikusan felszámolták a különleges rendőri alakulatok. David Duckenfield parancsnok ellen vádat emeltek súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával, de végül felmentették.

Az 1988/1989-es FA-kupát a tragédia ellenére befejezték, a Liverpool-Nottingham elődöntőt a manchesteri Old Traffordon játszották újra - mindössze 35 ezer néző előtt. A Vörösök 3-1-re legyőzték a Forestet, a trófeát pedig a városi rivális Everton elleni, hosszabbításos ütközetben hódították el.

Címkék: Anglia, FA-kupa, Liverpool
https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/93343/pics/lead_800x600.jpg
Anglia,FA-kupa,Liverpool
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?