Blogolj!

Nem adják át idén az Aranylabdát

Dorogi László

Az indoklás több mint érdekes: a koronavírus-járványra hivatkozva döntött így a France Football.

Fotó: fifa.com

A labdarúgás legrangosabb egyéni elismerésének számító Aranylabdát 1956 óta ítélik oda az előző szezon legjobb labdarúgójának, ám idén először mégsem kapja meg senki. A díjat alapító France Football a koronavírus-járványra való rendkívüli tekintettel nem adja át idén az elismerést, ami már csak azért is furcsa, mert a legtöbb bajnokság befejeződik, valamint az első és második számú európai kupasorozatban is hirdetnek győztest.

"Ez egy furcsa év, amit nem lehet normálisnak tekinteni. Nem volt könnyű döntés, de el kellett fogadnunk, hogy nem tudunk normálisan aranylabdást hirdetni. Ami igazán aggasztott minket, hogy nem lenne igazságos"

- nyilatkozta Pascal Ferre, az Aranylabda-szavazást szervező France Football magazin főszerkesztője.

Ferre többek között azzal indokolta a döntést, hogy a szezon normális szabályok szerint kezdődött, majd a világjárvány miatt speciális szabályokat vezettek be - három helyett öt csere mérkőzésenként, a Bajnokok Ligája hajrá lebonyolításának megváltoztatása és így tovább. A főszerkesztő azt is felhozta, hogy míg januárban és februárban szurkolók előtt futballoztak a csapatok, addig jelenleg a legtöbb helyen zárt kapuk mögött játszanak a csapatok.

Ferre szerint a rendkívüli körülmények miatt gyakorlatilag három találkozó, a BL negyed- és elődöntője, valamint a finálé alapján kellene dönteniük a sportújságíróknak a győztesről, mivel a járvány miatt a jövő évre halasztották Európa és Dél-Amerika kontinenstornáját is. Ezzel megerősítette azt a véleményt is, hogy a díjat nem is feltétlenül az egész szezonban nyújtott teljesítmény alapján osztják ki, amiért az elmúlt évtizedben sokat kritizálták a France Footballt.

A főszerkesztő azt mindenesetre leszögezte, a következő évben mindenképpen átadják a díjat, akkor is, ha hasonló lesz a helyzet, mert szerinte amennyiben 2021-ben minden mérkőzés nézők előtt zajlik és öt cserelehetőség lesz végig, akkor a teljesítmények összehasonlíthatóak lesznek.

A France Football az Aranylabda helyett idén megválasztja a futballtörténelem álomcsapatát: az általuk felkért 180 szakíró minden poszton öt jelölt között választhat majd.

Több szakértő szerint idén a Bayern Münchenben újfent fantasztikus szezont futó Robert Lewandowski (43 tétmérkőzésen 51 gólt) számított az Aranylabda-díj legnagyobb várományosának, kérdés, hogy lesz-e még lehetősége az elismerés kivívására.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/97930/pics/lead_800x600.jpg
Aranylabda,Robert Lewandowski
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?