Blogolj!

Dokumentumfilm készült az öntörvényű csatárcsillagról

Kálovics Tibor

Augusztus 5-én mutatja be a Netflix a Nicolas Anelka életéről szóló dokumentumfilmet, amely a francia játékos ellentmondásos pályafutását mutatja be.

Hiába volt angol gólirály és nyert angol bajnokságokat, Bajnokok Ligáját és Európa-bajnokságot, Nicolas Anelka megítélése meglehetősen kettős. Sokan a 2000-es évek egyik legjobb csatárának tartják, míg egy másik réteg szerint egy öntörvényű primadonna volt a futballpályán és azon kívül. A Netflix augusztus 5-én debütáló "Anelka, a meg nem értett" című dokumentumfilmje a játékos esetében ezt a kettősséget hivatott bemutatni. 

Anelka pályafutása során egy tucat alkalommal váltott klubot, de sehol sem húzta négy szezonnál tovább. Karrierje során megfordult többek között az Arsenalban, a PSG-ben, a Real Madridban, a Liverpoolban a Juventusban, a Chelsea-ben, a Fenerbahcéban és a Manchester Cityben is. A Realnál ő volt a klubtörténelem legdrágább igazolása, ám ő hamar összerúgta a port a klubvezetéssel, a PSG miután végleg megvásárolta, fél év után adott túl rajta, de a Londonból való távozása is emlékezetes körülmények között zajlott.

A francia válogatottban 69 alkalommal szerepel.A a 2010-es dél-afrikai világbajnokságról azért kellett idő előtt távoznia, mert összeveszett Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal. A torna után a gall válogatott leszereplésének első számú felelősét látták őbenne a hazájában. 

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/98370/pics/lead_800x600.jpg
Arsenal,Chelsea,Premier League,Primera Division,Real Madrid
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?