Blogolj!

Nemzetközi kupák: semleges helyszíne lehet a selejtezőknek Magyarország

Szabó Róbert

Az UEFA hivatalos közleményében mondott köszönetet négy országnak, köztük Magyarországnak is, miután felajánlották stadionjaikat a Bajnokok Ligája-, illetve Európa-liga-selejtezők helyszíneként.

Fotó: MLSZ Szövetség

A fertőzésveszély miatt szigorú járványügyi protokollt vezetett be az UEFA a napokban annak érdekében, hogy így is biztonságos körülmények között lehessen elkezdeni az európai kupasorozatok selejtezőit. Emiatt azonban lehetséges, hogy a járványveszély miatti utazási korlátozások meghiúsítják egyes mérkőzések megrendezését, aminek köszönhetően a csapatok semleges pályára kényszerülhetnek. Négy ország, Magyarország, Ciprus, Lengyelország és Görögország pedig emiatt felajánlotta bizonyos stadionjait az UEFA-nak, amelyek így semleges helyszínként szolgálhatnának az összecsapásoknak, ezzel is hozzájárulva a sorozatok folytatásához.

A magyar szövetség már korábban sikeresen jelentkezett be az idei európai Szuperkupa-meccs megrendezéséért, miután a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét a járvány miatt Lisszabonba helyezték. Az Európa-liga és a Bajnokok Ligája győztesének mérkőzését így át kellett helyezni, hiszen eredetileg az is Portugáliában lett volna.

Az 55 UEFA-tagállam képviselőinek videókonferenciáján a szeptemberi válogatott mérkőzésekről is szó esett, amelyekkel kapcsolatban további konzultációkra lesznek szükség, amely során azt is vizsgáljak, hogy a jelenlegi irányelv felülvizsgálható-e egyes, kisebb fertőzésveszélynek kitett országokban.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/98703/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?