Blogolj!

Pályán összeeső társa előtt tiszteleg új mezszámával a Manchester United új igazolása

Dorogi László

A Vörös Ördögök szerdán jelentették be, hogy Manchesterben folytatja pályafutását az Ajax Amszterdam holland válogatott középpályása, Donny van de Beek. A középpályás különleges mezszámot választott új csapatánál.

Lassan szinte hírmondók sem maradnak a tavaly nagy meglepetésre a Bajnokok Ligája elődöntőjéig - sőt, kis híján a fináléjáig - menetelő Ajax gerincéből, szerdán ugyanis a nagy tehetségnek tartott Donny van de Beeket is leigazolta egy topligás klub, nevesül a Manchester United.

Van de Beek 2015-ben került fel a legendás Ajax-utánpótlásból a felnőtt csapathoz, a legutóbbi szezonban 37 mérkőzésen lépett pályára az amszterdami csapatban, szóval meghatározó embernek számított. Sajtóhírek szerint 40 millió fontot kellett fizetnie a manchesterieknek a játékjogáért és már be is mutatták a szurkolóknak.

A holland futballista azonban nem mindennapi mezszámot választott magának, aminek szomorú oka van. Van de Beek a 34-es mezben futballozik majd a Vörös Ördögöknél, méghozzá azért, mert ebben a mezszámban futballozott az Ajax utánpótlásában Abdelhak Nouri, gyerekkori jó barátja, akivel együtt kerültek fel a felnőtt csapatba.

Nouri 2017 nyarán egy Werder Bremen elleni felkészülési meccsen esett össze, s bár az életét sikerült megmenteni a fiatal labdarúgónak, maradandó agykárosodást szenvedett, teljesen pedig már soha nem épülhet fel.

Donny van de Beek nem az első egykori Ajax-futballista, aki a 34-es mezszámot választotta új csapatánál Nouri előtt tisztelegve, Justin Kluivert a Románál, Joel Veltman a Brightonnál, Amin Younes a Napolinál is 34-esben játszik.

https://topligak.blogstar.hu/./pages/topligak/contents/blog/99659/pics/lead_800x600.jpg
Ajax,Manchester United,Premier League
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?